Merkely: Száz tünetmentes emberből is négy-ötnek pozitív lesz a koronavírustesztje

2021. október 30. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus elleni harmadik oltás visszaállítja a vakcináknak azt a hatékonyságát a negyedik hullámot okozó, fertőzőképesebb delta variánssal szemben, amelyet a brit (alfa) variánssal szemben az első két vakcina jelentett, mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 péntek esti műsorában.

A fertőzöttek számának növekedéséről azt mondta, az esetszámnál fontosabb a kórházban lévők száma. A pénteken közölt adatok szerint 2130 fertőzöttet ápoltak kórházban. Merkely azt mondta, hogy a kórházban fekvők száma alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, de dinamikusan növekszik, ezért változtatni kell.

Bár két oltás után extrém ritka a súlyos, lélegeztetőgépes kezelést igénylő esetek száma, az idősek immunrendszere gyengébb, így ők súlyosabb állapotba is kerülhetnek, mondta Merkely.

Merkely Béla rektor megnyitja a Semmelweis Egyetem (SE) nyári egyetemi programját az intézmény Elméleti Orvostudományi Központjában 2021. szeptember 2-án – Fotó: MTI/Kovács Attila
Merkely Béla rektor megnyitja a Semmelweis Egyetem (SE) nyári egyetemi programját az intézmény Elméleti Orvostudományi Központjában 2021. szeptember 2-án – Fotó: MTI/Kovács Attila

A rektor arról is beszélt, hogy amikor tünetmentes embereket szűrnek – akiknek például utazás miatt szükséges a PCR-teszt – akkor is százból jellemzően négy-öt embernek pozitív lesz a koronavírustesztje. Így ha egy nagyobb rendezvényen húsz-ötven ember tartózkodik zárt térben, köztük is lehet egy-két olyan, aki tünetmentes fertőzött, mondta.

Merkely szerint fontos lenne, hogy minél többen kapják meg az első és a második oltást, növelve az átoltottságot. A járvány jelenlegi szakaszában a legbiztonságosabb a két oltás, majd a második után hat hónappal a harmadik oltás beadása, mondta.

A kormányzati tájékoztató oldal pénteken közölt napi adatai szerint 4041 új fertőzöttet regisztráltak, 37 beteg meghalt. A kórházban ápoltak közül 230-an szorultak lélegeztetőgépre. A koronavírus elleni oltások első dózisát 5 950 259-en, a másodikat is 5 731 651-en kapták meg. Eddig 1 191 000 embert oltottak be harmadik dózissal is.

Csütörtökön írtunk részletesen arról, hogy bedurrant a negyedik hullám, egy hét alatt megduplázódott az új fertőzöttek száma, és már azon a szinten jár, mint a tavaly őszi második hullámban. Kórházi betegből viszont jóval kevesebb van, ami arra utal, hogy a vakcinák hatékonyan védenek. Azonban az oltási program egy helyben toporog, nem kérik elegen az oltást. Növekszik a halálesetek száma is, erősebben, mint az EU legtöbb országában.

A járvány negyedik hullámának felívelése miatt a kormány szigorította a járványügyi intézkedéseket, ezek részleteit a csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezek közül a három legfontosabb, hogy november 1-jétől kötelező a maszk a tömegközlekedési eszközökön, a munkaadók előírhatják az oltást, és hogy a kórházakban látogatási tilalmat vezetnek be, a szociális intézményekben ezt a látogatási tilalmat az intézményvezetők rendelhetik el. A részletek a Magyar Közlönyből derültek ki.

A főváros bevezeti a kötelező maszkviselést a budapesti fenntartású mozikban, színházakban, az oltási kötelezettségről tárgyal a szakszervezetekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!