Rusvai Miklós: 400 ezer 60 év feletti nem oltatta be magát

2021. szeptember 26. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem olttatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik – mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en vasárnap reggel.

A szakember szerint a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma.

Rusvai hozzátette, a fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog, az oltás pedig abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe.

A magyar oltási program egyébként hónapok óta szinte egy helyben toporog. A tavasz eleji fellendülés után már május végére látványosan belassult, majd július végére el is párolgott az átoltottsági előnyünk, és mostanra az oltakozási hajlandóság úgy megcsappant, hogy egyre inkább leszakadunk az európai élmezőnytől.

Az általános lassuláson belül is különösen figyelemre méltó az idősek átoltottságának megakadása.

A magyar kormány itthon nem tesz közzé erről rendszeresen frissített statisztikát, de az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC) jelentenek adatokat. Eszerint Magyarországon nincs még beoltva:

  • 108 ezer 80 éves és idősebb ember,
  • 120 ezer 70–79 éves, illetve
  • 295 ezer 60–69 éves,

azaz összesen 523 ezer idős magyar ember.

A helyzeten valamelyest javít, hogy egy részük valószínűleg átesett már a betegségen, de velük nehezebb számolni, nemcsak azért, mert nincs elérhető adat arról, hogy hányan vannak, hanem azért is, mert nagy átfedés lehet az átfertőzöttek és az átoltottak halmaza között.

Rusvai Miklós az állami televízióban arról is beszélt, hogy a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek. Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is „belesimul” a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe – tette hozzá.

A deltáról és általában a variánsokról ebben az infóvideóban magyaráztunk el minden fontos tudnivalót:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!