Koronavírus: 340 ember fertőződött meg, hatan meghaltak a hosszú hétvégén

2021. augusztus 23. – 09:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Új fertőzöttek száma: 340 (a csütörtöki adatokhoz képest: +217)
  • Új halálos áldozatok száma: 6 (a csütörtöki adatokhoz képest: +5)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 73 (a csütörtöki adatokhoz képest: -3)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 10 (a csütörtöki adatokhoz képest: -1)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 699 251 (a csütörtöki adatokhoz képest: +6037)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 5 502 546 (a csütörtöki adatokhoz képest: +460)

Hétfő reggel befutottak a hosszú hétvége összesített adatai, ezekből kiderült, hogy 340 új fertőzöttet igazoltak – napi átlagban ez 85-öt jelent –, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 771 530 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 9 539 főre csökkent. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. Oltásból a hosszú hétvége alatt 6037-et adtak be, ebből 460 volt második dózis. Ez naponta átlagosan 1509 első és 115 második dózist jelent – olvasható a koronavírusról tájékoztató hivatalos oldalon.

A delta vírusmutáns több európai országban, többek közt Magyarországon is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek, ennek pedig leginkább a beoltatlanok vannak kitéve. Emiatt arra kérnek mindenkit, aki még nem oltatta be magát, hogy jelentkezzen háziorvosánál, vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. Az iskola közeledtével emellett felhívják a szülők figyelmét, hogy augusztus 25-ig jelezhetik az iskoláknak, hogy kérik vagy nem kérik a 12 éven felüli gyermekük oltását. A még beoltatlan gyermeket továbbra is lehet automatikusan regisztrálni oltásra az interneten, és számukra is nyitva az időpontfoglaló.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában elmondta, hogy a kormány egész nyáron azon dolgozott, hogy felkészüljön a negyedik koronavírus-hullámra, például szerveztek iskolai oltásokat az iskolakezdésre, a harmadik, emlékeztető oltások elindítása is sikerült, már több mint 170 ezren regisztráltak. Azt ő is kiemelte, hogy vannak olyanok, akik még az első oltásukat sem kapták meg, a negyedik hullám pedig elsősorban őket fenyegeti, ezért szeptemberben új oltási kampányt indítanak. A miniszterelnök

arra kért mindenkit, hogy vegyenek rá még egy embert az oltásra, és akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.

Horvátországot és Szlovéniát már elérte, és minket sem kerül el a negyedik hullám, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban a szombati, rendkívüli kormányinfón azt mondta: az újabb hullám egyértelműen megindult, erre utaló jelek nálunk is vannak, de se munkahelyi, se iskolai, se óvodai korlátozásokra nem kell készülni. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szombaton arról beszélt: lehet, hogy visszatér a maszkhasználat. Emellett elmondta, hogy amíg a napi átlagos fertőzöttszám nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy az oltatlanok menjenek el oltásra; hogy szerinte a második-harmadik hullámhoz hasonló már nem lesz; hogy a delta variáns a brit variánssal azonos tünetekkel jár, de fertőzőképessége nagyobb, illetve hogy a fiatalok oltása elsősorban a vírus terjedésének megakadályozása szempontjából fontos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!