Oltási ajándékot, egydózisú vakcinát, jobb kontaktkutatást kér a Magyar Orvosi Kamara a berobbanó delta variáns miatt

2021. augusztus 19. – 11:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szomszéd országokban újra fellángoló járvány, a delta variáns terjedése miatt a Magyar Orvosi Kamara azt kéri az emberektől, hogy hordják a maszkot, és legyenek ismét elővigyázatosabbak, a döntéshozóktól pedig konkrét javaslatokkal kérik, hogy a negyedik hullám küszöbén minden hatékony eszközt vessenek be.

Mobil oltópontokat kér a különféle rendezvényekre a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara, mert úgy látják, hogy az újra erősödő járvány közben újra több elővigyázatosságra, megelőzésre és új eszközökre van szükség. A kamara szerint a romló számok ellenére nyoma sincs a védekezésnek.

Magyarországon csütörtökre 123 új fertőzöttet igazoltak, 78-cal többet, mint egy nappal korábban, de a hivatalos számok így még is sokkal jobbak, mint a környező országokban: Szerbiában már napi 1500 fertőzöttet regisztrálnak, de Horvátországban és Szlovéniában is május óta nem látott csúcsra ért az új fertőzöttek száma. A világ egyre több pontján hozzák vissza a járványügyi óvintézkedéseket a koronavírus negyedik hulláma miatt, már a szomszédos Ausztria egyes régióiban is újra korlátozásokat kellett bevezetni. Félő, hogy az iskolakezdés és a nyár végi nyaralásokból hazatérések újra berobbantják nálunk is a járványt, főleg, hogy a fertőzőbb delta variáns Magyarországon is nagyban terjed: szerdai adatok alapján például a beküldött 393 mintából 253-nál igazoltak deltát.

A Magyar Orvosi Kamara a romló adatok miatt most mindenkitől elővigyázatosságot, a döntéshozóktól pedig újabb intézkedéseket kérnek. „Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta variáns itt van közöttünk” – hívják fel a figyelmet. A Kamara szerint „a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek.”

Az eddigi oltottsági szint nem fogja megvédeni Magyarországot, hiszen „a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a hazai átoltottságnak megfelelő helyzetű országokban is gyors terjedés tapasztalható” – hangsúlyozzák, és amellett, hogy megint felhívják a figyelmet az oltás fontosságára, a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és hatékonyabb kontaktkutatást javasolnak.

Még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak

– áll a Magyar Orvosi Kamara közleményében.

A szakpolitikától is újabb intézkedéseket tartanak szükségesnek, hogy még jobban javítsák az átoltottságot. A Kamara azt kéri a döntéshozóktól, hogy

  • létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken;
  • vigyék közel az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz;
  • a mobil oltópontokon lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak,
  • és jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!