Újabb korlátozásokat vezetnek be Ausztriában

2021. augusztus 11. – 11:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt egy hétben több mint 100 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma Kelet-Tirolban, ezért két települést is karantén alá helyeztek – írja a Local. A tartomány lienzi részében az elmúlt hét napban, 100 ezer főre vetítve átlagosan 329 esetet regisztráltak, ez Ausztriában jelenleg a legmagasabb.

Az esetek nagy részét két településen, Intervillgratenben és Oberlienzben jelentették. A két települést szerdától csak negatív PCR- vagy antigénteszttel lehet elhagyni, vagy ha az illető igazolni tudja, hogy legalább egyszer beoltották, vagy már átesett a Covid–19-en. Ez állandó lakhelytől függetlenül mindenkire vonatkozik, aki el akarja hagyni a térséget.

Szerdától a Lienzi járásban tilos 100 fősnél nagyobb rendezvényt tartani, a két gócpontban pedig 50 fő a max. Minden rendezvényre kötelező a regisztráció, és kötelező az FFP2-es maszkok viselése a boltokban, valamint a kül- és beltéri rendezvényeken.

A korlátozó intézkedések augusztus 11. és szeptember 1. között érvényesek, de a két településről való kilépési korlátozás augusztus 24-én megszűnik. A korlátozásokat a tartomány azért vezette be, mert egy szövetségi rendelet szerint ha egy település eléri a 300-as fertőzési átlagot, akkor az adott tartománynak járvány megfékezésének érdekében védelmi intézkedéseket kell hozni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!