Nyolc hónappal a második adag után adják be az emlékeztető oltást Amerikában

2021. augusztus 18. – 18:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő hónaptól már széles körben is elkezdik beadni az emlékeztető oltásokat a koronavírus elleni vakcinákból az Egyesült Államokban. A friss amerikai adatok azt mutatják, hogy a kezdeti két oltás után idővel csökken a vakcinák által nyújtott védettség mértéke – jelentették be szerdán amerikai egészségügyi tisztviselők, írja a CNBC.

Ennek eredményeként az amerikai hivatalok arra készülnek, hogy a szeptember 20-i héttől kezdődően minden jogosult számára felajánlják az emlékeztető oltást. A szakértők javaslata alapján a Pfizer- vagy Modern-vakcina harmadik dózisát nyolc hónappal a második adag oltás után lehet beadni. Valószínűleg az egydózisú Janssen-vakcinát kapóknak is szükségük lesz majd emlékeztető oltásra, de hogy ez mikor javasolt a számukra, azt még vizsgálják.

„Most már világos, hogy a kezdeti két dózis után a védettség csökkenni kezd. Ahogy dominánssá vált a delta variáns, vannak arra utaló bizonyítékaink, hogy az enyhe és a közepesen súlyos megbetegedések ellen már kevésbé védenek a vakcinák” – áll a közleményben, amit az amerikai járványügyi hatóság (CDC), a gyógyszerhatóság (FDA) és a Fehér Ház járványügyi tanácsadója, Anthony Fauci is aláírt.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója szerint a vakcinájuk hatékonysága az idő múlásával folyamatosan csökken, a második adag beadása után négy-hat hónappal nagyjából 84 százalékra esik vissza. A Moderna szerint az ő vakcinájuk 93 százalékos hatékonyságú maradt a második adag beadását követő hat hónapban, de ők is arra számítanak, hogy a védettség mértéke idővel csökken, és szükség lesz az oltás „megerősítésére”.

Magyarországon augusztus eleje óta lehet megkapni a koronavírus elleni harmadik oltást – amit a kormány nem sokkal azután jelentett be, hogy a Fővárosi Önkormányzat szűrővizsgálata alapján a Sinopharm-vakcinával beoltottak több mint 24 százalékánál nem alakult ki megfelelő mennyiségű antitest. Nemrég arról írtunk, hogy egyelőre kevesen jelentkeznek a harmadik oltásért, pedig a háziorvosok szerint érdemes lenne beadatni a Sinopharmmal beoltott időseknek és a veszélyeztetett betegeknek is az emlékeztető oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!