Hét országban már működik az uniós védettségi igazolvány

Másolás

Vágólapra másolva

Bár csak július 1-től lesz kötelező bevezetni a koronavírus elleni védettség uniós igazolási rendszerét, hét országban már el is kezdték kiállítani az első igazolványokat – derül ki az Európai Bizottság közleményéből.

A zöldigazolványként is emlegetett uniós igazolványról május 20-án született meg a politikai megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között, és ma lépett működésbe a technikai alapját képező, két hónap alatt lefejlesztett rendszer, amely lehetővé teszi az igazolványok QR-kódjainak a leolvasását.

Az uniós igazolvány három esetben jár: ha valakit beoltottak, átesett a koronavírus-fertőzésen vagy friss negatív teszttel rendelkezik – ez utóbbi a magyar igazolványhoz képest új elem. Minden tagországban automatikusan érvényes lesz, így megkönnyítheti a nemzetközi utazást. Papíralapú és digitális változata is lesz, és az információk az adott nemzeti nyelven és angolul is szerepelni fognak rajta.

Magyarország még nem csatlakozott

A rendszert május 10. óta 22 tagország tesztelte. Maga az igazolvány használatát előíró rendelet csak július 1-től válik alkalmazandóvá, de azok a tagállamok, amelyek készen állnak rá, önkéntes alapon már most használatba vehetik. Egyelőre hét ország döntött így: Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország, azaz náluk már mától megkezdődik az uniós igazolványok kiállítása. A következő napokban-hetekben várhatóan további országok is csatlakozni fognak már a határidő előtt csatlakozni a rendszerhez. Lesz egy hathetes türelmi idő is azoknak az országoknak, amelyek nem tudnak július 1-jéig felkészülni.

Az uniós igazolvány kiállítása a nemzeti hatóságok feladatköre lesz. Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki nyilatkozata alapján ez Magyarországon a Belügyminisztérium lesz. A Bizottság tájékoztató oldalán szereplő összesítő táblázat szerint Magyarország még nem áll készen technikailag, hogy csatlakozzon a rendszerhez, nálunk a tesztfázis folyik. A 27 tagországból összesen négyen járnak ebben a cipőben – rajtunk kívül Finnország, Szlovákia és Szlovénia –, a többiek már készen állnak vagy bele is vágtak a rendszer használatába.

Megkérdeztük a Belügyminisztériumot és az operatív törzset, hogy Magyarország mikor csatlakozik a rendszerhez. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Központi üzemeltetés, nemzeti adattárolás

Az igazolványok mögötti rendszert a T-Systems és az SAP hozta létre, és az Európai Bizottság luxemburgi adatközpontjából üzemeltetik. Az ellenőrzéshez szükséges digitális aláírási kulcsokat azonban a tagállamok a saját szervereiken tárolják. A nemzeti ellenőrző alkalmazások vagy rendszerek EU-szerte hozzáférhetnek ezekhez a kulcsokhoz, de személyes adatokat a rendszer nem kezel. A Bizottság a nemzeti szintű bevezetés elősegítése érdekében referenciaszoftvereket és -alkalmazásokat is kidolgozott az igazolványok kiadásához, tárolásához és ellenőrzéséhez. Ezek a szoftverek és alkalmazások a GitHub felületén érhetők el, és jelenleg 12 tagállam alkalmazza őket.

„Az uniós digitális Covid-igazolvány bizonyítja, hogy a hatékony e-egészségügyi megoldások hozzáadott értéket jelentenek polgáraink számára. Fontos, hogy az elkövetkező hetekben minden tagállam teljeskörűen véglegesítse az igazolványok kiadására, tárolására és ellenőrzésére szolgáló nemzeti rendszerét annak érdekében, hogy a rendszer a nyári szabadságok idejére működőképes legyen” – mondta Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.

„Az uniós polgárok alig várják, hogy újra utazhassanak, és hogy ezt teljes biztonságban tehessék meg. Ehhez elengedhetetlen az uniós bizonyítvány bevezetése.”

A keleti vakcinákat nem kötelező elfogadni

A megállapodás értelmében kötelezően csak az uniós engedéllyel rendelkező vakcinák utáni igazolást kell minden tagállamban elfogadni, de a tagállamok dönthetnek úgy, hogy további vakcinákat is elfogadnak.

Magyarország épp ezért kötögeti már hetek óta a kétoldalú megállapodásokat az EU-n belül és kívül, hogy a kínai és orosz vakcinával beoltottak is szabadon utazhassanak majd. Ebben a cikkben írtunk arról, mire elég jelenleg a magyar védettségi igazolvány. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 13-i kormányinfón azt mondta, az uniós védettségi igazolvány nem írhatja felül a magyart. Ahogy korábban írtuk, a turizmusból élő budapesti cégek az összeurópai megegyezésben és az uniós zöldkártyában bíznak.

Az uniós digitális zöldigazolványról ezen az oldalon találhatók további részletek magyarul.

Frissítés: így néz ki az uniós vakcina Dániában

Cikkünk megjelenése után egy Dániában élő olvasónk elküldte, hogy néz ki náluk az uniós digitális igazolvány megvalósítása.

„Az appban két fül közül választhatunk a »Válassza ki, hol kívánja az útlevelet felhasználni«️ utasítás alatt: Dánia, illetve Külföldi utazás. Ez utóbbira kattintva az EU-s megállapodás szerinti információk sorakoznak: név, születési dátum, QR-kód, vakcina neve, gyártója, megkapott dózisok száma. Mindez csak angolul. A másik (Dánia) fülön sokkal kevesebb elem van: a jobb felső sarok mozgó »hologramja«️, a királyság címere mellett az alapbeállításként elrejtett név és születési dátum (rákattintva megjelenik) mellett a QR-kód és az »érvényes Dániában«️ zöld felirat jelenik meg.”

A dán védettségi appban található nemzetközi és helyi „koronaútlevél” – Kép: Olvasói kép / Telex
A dán védettségi appban található nemzetközi és helyi „koronaútlevél” – Kép: Olvasói kép / Telex

„Tehát míg a fodrásznak vagy pincérnek elég lesz megmutatni a QR-kódot és az »érvényes«️ feliratot, addig egy ellenőrzést végző hatóság összeegyeztetheti más dokumentumokkal, a név megjelenítése után, hogy valóban enyém a koronaútlevél”

– írta olvasónk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!