Alig több mint 75 ezer oltást adtak be az elmúlt 3 napban

2021. május 4. – 12:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány beoltottsági számokhoz kötötte a könnyítéseket. 3,5 milliónál nyithattak a teraszok, 4 milliótól a védettségi kártyával sok, rég el nem érhető szolgáltatás vehető ismét igénybe, majd május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Ezt a folyamatot követjük az alábbi, napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv épp aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását.

Hétvégén kezdődött az oltási terv nehezebb része, cél az 5, majd a 6 millió. Ehhez 2 héten át napi 150 ezer első dózist kell eloltani, ami nem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen ennyi vakcinát még nem adtak be soha egy nap alatt. Ráadásul az eddigi 60 ezres napi cél sem teljesült mindig a hétvégéken, 150 ezres napi tervnél jóval nagyobb csúszásokat lehet összeszedni, amiket azután nehezebb is behozni.

Május 1-én Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „vakcina van, beoltani képesek mindenkit, a siker csak azon múlik, hogy jelentkeznek-e az emberek”. Ha ez valóban így van, akkor az azt jelenti, hogy bizony kevesebb az oltandó ember, mint amennyivel eredetileg számoltak. Hogy ennek mi lehet az oka, arra több elképzelés is van. Mindenesetre árulkodó lehet, hogy míg a 4 millió beoltott eléréséhez az utolsó pillanatban bedobott 100 ezer Pfizer-vakcina péntek reggeltől délutánig mind egy szálig elfogyott, a következő három nap alatt összesen 76 ezer oltást adtak be.

A május 4-én közölt adatok szerint

hétfőn (tegnap) 26 346 első dózist adtak be, ennél kevesebbet hétfői napon utoljára március 15-én oltottak, de az ünnepnap volt.

Ezen a grafikonon követheti, hogyan áll a beoltottság a terv 5, illetve 6 millióhoz vezető, második ütemében:

A miniszterelnök 2021. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette az oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70%-át jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz (ez meg is lett);✓
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra (ez tart most);
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, nem érkezik elég vakcina, vagy ha jön is, abból pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy áll a beoltottság a 7 millióhoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna tőle az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,✓
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!