150 ezer helyett 41 ezerrel indult az oltási terv új szakasza

2021. május 2. – 10:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány beoltottsági számokhoz kötötte a könnyítéseket. 3,5 milliónál nyithattak a teraszok, 4 milliótól a védettségi kártyával sok, rég el nem érhető szolgáltatás vehető ismét igénybe, majd május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Ezt a folyamatot követjük az alábbi, napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv épp aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását.

Most következik az oltási terv nehezebb része, cél az 5, majd a 6 millió. Ehhez 2 héten át napi 150 ezer első dózist kell eloltani,ami nem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen ennyi vakcinát még nem adtak be soha egy nap alatt. Ráadásul az eddigi 60 ezres napi cél sem teljesült mindig a hétvégéken, 150 ezres napi tervnél jóval nagyobb csúszásokat lehet összeszedni, amiket azután nehezebb is behozni. Így történt ez az első napon is, a május 2-án közölt adatok szerint

szombaton (tegnap) 41 067 első dózist adtak be, ami nem a legerősebb kezdés, a 150 ezernek inkább csak a negyede, mint a harmada.

Mostantól ezen a grafikonon követhetik, hogyan áll a beoltottság a terv 5, illetve 6 millióhoz vezető, második ütemében:

A miniszterelnök 2021. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette az oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70%-át jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz (ez meg is lett);✓
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra (ez kezdődik most);
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina, ezért a kormány ismert emberekkel kampányt indít az oltási hajlandóság növelése érdekében. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, nem érkezik elég vakcina, vagy ha jön is, abból pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy áll a beoltottság a 7 millióhoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna tőle az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,✓
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!