A nyitás újabb fázisában engedélyezhetik a lagzik megtartását

2021. április 27. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az ATV kérdezett rá a kormánynál, hogy mi a helyzet a családi rendezvényekkel és az esküvőkkel, ugyanis a múlt héten bejelentett újabb enyhítések nem vonatkoznak ezekre, továbbra is a novemberi szabályok lesznek érvényesek. Jelenleg családi és magánrendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt, míg az esküvőket csak lakodalom nélkül lehet megtartani.

Ugyanakkor miután elérjük a 4 millió beoltottat, védettségi igazolvánnyal lehet majd moziba, színházba, edzőterembe és sporteseményekre menni, megnyitnak az éttermek zárt helyiségei is, sőt, a sport- és kulturális rendezvényeken még maszk sem kell. A csatorna kérdésére a a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt válaszolta:

„A jogszabály értelmében még 4 millió beoltott után is marad a rendezvények tilalma, az esküvők résztvevőinek korlátja és a családi rendezvények létszámkorlátja. Ezek feloldására az újraindítás egy újabb fokozatában kerülhet sor.”

Azt nem részletezték, hogy ez mit jelent pontosan. Keddig 3,6 millióan kapták meg az oltást, ebből 1,7 millióan már a második dózist is. A jelenlegi tempó mellett májusra tolódhat a 4 millió beoltott elérésre, Orbán Viktor szerdát vagy csütörtököt becsült korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!