Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány

Legfontosabb

2021. április 23. – 10:22

frissítve

Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány
Fotó: Haász János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Március közepe óta magyarok millió kapták meg – vagy kapják meg ezekben a napokban – a védettségi igazolványukat. Ez azt igazolja, hogy valakit vagy már beoltottak a Covid ellen (az egy sajátos helyzet, hogy sokan már az első oltás után megkapják, miközben a teljes immunitáshoz két oltás kell), vagy átesett a Covid-fertőzésen.

Az előbbiek olyan oltási igazolványt kapnak, amelynek egyelőre még nincs érvényességi ideje, hiszen nem tudni, hogy az oltás meddig véd a vírus ellen. Utóbbiaknak, a koronavírus-fertőzésen átesetteknek viszont egy fix határidőre szóló védettségi kártyát postáztak. Ez a határidő 6 vagy 4 hónap, attól függően, hogy igazoltan fertőzött személyről van-e szó (nekik, akiknek a fertőzöttségük szerepel a hivatalos állami egészségügyi nyilvántartásban, a mostanában egyre többször emlegetett EESZT-ben, ez 6 hónap), vagy olyanról, akinél utólagosan elvégzett ellenanyag-vizsgálat bizonyítja be, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen (nekik 4 hónap).

Hogy mire jók az igazolványok, Orbán Viktor péntek reggel sorolta a rádióinterjújában. Elvileg jövő héttől mehetünk színházba, koncertre, moziba, cirkuszba, edzőterembe, könyvtárba, múzeumba, uszodába, állatkertbe, kalandparkba, játszóházba, sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek zárt helyiségei is, ahová védettségi igazolvánnyal bemehetünk, akár kiskorú gyermekekkel is.

Azoknak, akik korlátlan időre szóló igazolványt kaptak, lényegében mindegy, mikortól használhatják a kártyát. Viszont

akár tízezres nagyságrendben lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, és hamarosan lejár a kártyájuk érvényessége.

November elején már több mint húszezren, majd a hónap közepén már több mint harmincezren voltak a Covidból felgyógyultak, ennyien lehetnek, akik védettségi igazolványának az érvényessége lényegében akkorra jár le, mikor már használhatnák. Ez persze azokra igaz, akik az az azóta eltelt időben nem kaptak oltást (akik kaptak, azok a sima, határidős védettségitől függetlenül kaptak vagy kapnak hamarosan egy olyan igazolványt is, amin nem lejárati dátum van, hanem az oltás időpontja – persze ettől még ők meglepődhetnek, miért kaptak két kártyát).

Márpedig még mindig több százezren vannak, akik regisztráltak, de nem kaptak – a kormány meg is hirdetett a jövő héttől egy tömeges oltási kampányt, elsősorban kínai vakcinával –, mert még nem kerültek sorra, vagy nem igényelte a felajánlott vakcinát. És az is lehet, hogy a fertőzésen átesettek egy része még nem is regisztrált, mert például a Covidból felgyógyulva covidos plazmaadó lett.

Frissítés: Az átvészeltséget követő védőoltás nem kizáró ok a plazmaprogramból. A plazmaprogramban való részvétel a fertőzésen bizonyítottan átesetteknek lehetséges, függetlenül attól, hogy kaptak-e oltást, vagy sem – mint megtudtuk az Országos Vérellátó Szolgálattól. (Cikkünkben korábban tévesen azt írtuk, hogy akit beoltottak, az már nem vehet részt a covidos plazmaprogramban. A hibáért elnézést kérünk.)

Logikus lenne, hogy azok védettségi igazolványát, akiknek még igazoltan magas az ellenanyagszintjük – ilyenek például a plazmaprogramban részt vevők, akiknek ezt az értékét a plazmaferézisben részt vevő szolgáltatók nyilvántartják –, meghosszabbítsák a lejáratot követően. Erre azonban nincs lehetőség. Bár írásos kérdésemre még nem válaszolt a kormányzati koronavírus-információ, az egyik információs számon ügyfélként sikerült megtudnom, hogy a lejárt határidejű védettségi igazolvány nem hosszabbítható meg.

Ami azért is különös, mert az igazolt fertőzötteknél akkor is a gyógyulás időpontjától indul a 6 hónap, ha utána akár még hónapokkal később is készült, és szerepel az EESZT-ben olyan molekuláris és szerológiai lelet, ami szerint az IgG-ellenanyagszint pozitív volt. Ha valaki például november közepén került ki a kórházból, majd plazmaadásra jelentkezett, hiába van akár márciusból laboreredménye arról, hogy kellően magas az ellenanyagszintje, papíron akkor is csak május közepéig lesz védettsége.

Az persze egy külön kérdés, hogy önmagában az ellenanyagszint jelez-e védettséget, de ennek a cikknek nem témája az, hogy erre tudományos választ adjon. Ami tény: a The Lancet orvosi szaklap április 15-i számában ismertettek egy kísérletet – magyarul Dobson Szabolcs gyógyszerész, címzetes egyetemi docens foglalta össze az általa kezelt Koronavírus vakcinainfó – szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalon –, amely arra az eredményre jutott, hogy bár a fertőzés által előidézett ellenanyagok nagymértékben védőhatásúak, de nem nyújtanak teljes garanciát az újabb fertőzés ellen, magyarán akkor is megfertőződhetünk koronavírussal, ha laboreredményekben kimutatták az IgG-ellenanyagszintet.

De amíg a védettségi igazolványról szóló hivatalos szabályozás szerint az EESZT-ben nem szereplő volt covidosoknak éppen ez az – egyébként 11 ezer forintba kerülő – ellenanyag-vizsgálat az út az igazolvány megszerzéséhez, érthetetlen, hogy a hivatalos állami nyilvántartásban is szereplő ellenanyagszint alapján miért nem lehet a lejárt vagy hamarosan lejáró igazolványok érvényességét meghosszabbítani.

Azt persze elméletben bárki megteheti, aki korábban igazolt fertőzött volt, hogy a védettségi igazolványa lejárta után kifizeti az ominózus 11 ezer forintot az ellenanyag-vizsgálatra, és további 3000 forint megfizetésével kér egy új védettségi igazolványt.

Ez technikailag sem tűnik túl bonyolultnak, hiszen az országban több mint százötven olyan ellenanyag-vizsgálati mintavételi pont és labor van – a listájukat itt találja –, amelyek eredményét elfogadják a védettségi igazolványok kiállításához. Hogy ezt az egyébként nem igazoltan fertőzötteknek kitalált megoldást választhatják-e a fertőzésen igazoltan átesettek is, ügyfélként feltett kérdésünkre a koronavírus információs telefonszámán is megerősítették. Ezzel tehát lényegében a nyár végéig érvényes védettségi igazolványt szerezhet az is, akinek van ellenanyaga, és még nem kapott oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!