Reuters: Perre készül az Európai Bizottság az AstraZeneca ellen

2021. április 22. – 12:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság megkezdte az AstraZeneca elleni jogi eljárás előkészítését, mivel a brit–svéd gyógyszercég nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben rögzített, a koronavírus elleni oltóanyag gyártásról és kiszállításáról tett vállalásait

értesült a Reuters egy névtelenségét megőrizni kívánó uniós tisztségviselőtől.

A vállalattal közvetlen kapcsolatban álló forrás megerősítette a Politico brüsszeli ügyekkel foglalkozó hírportál csütörtöki jelentését, miszerint a testület szerdán tárgyalt az ügyről az EU-tagországok unió mellé rendelt nagyköveteivel, akiknek többsége támogatja a gyógyszeripari nagyvállalat beperlését. A nagykövetek is elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az Európai Bizottsággal már korábban is összetűzésbe került AstraZeneca nem szállítja ki a tagországokba az előzetesen megrendelt oltóanyagdózisokat: a cég gyártáskapacitási problémákra hivatkozva a vállalt 180 millió adag helyett legfeljebb 90 milliót szállít az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett vakcinájából az Európai Unió országaiba 2021 második negyedévében. A cég ráadásul azzal a 224 millió euróval (ami több mint 81 milliárd forintot ér) sem tudott kellő alapossággal elszámolni, amivel az unió még szeptemberben támogatta a vakcinagyártáshoz szükséges alapanyag-beszerzéseit.

Pascal Soriot, a gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója még februárban egy uniós parlamenti meghallgatáson azt ígérte, hogy a cég növelni fogja a vakcina előállítását a második negyedévben, és felgyorsítja az Európai uniónak szánt szállítmányokat.

Ahogy arról szerdán mi is írtunk, az EU megszellőztette, hogy az Európai Bizottság várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában szereplő további, összesen 300 millió pótlólagos adag, koronavírus elleni vakcinára. Az EU ugyanis maga mögött akarja hagyni azon oltóanyagok használatát, amelyek ugyan nagyon ritkán, de vérrögképződéses esetekkel járnak, az AstraZenecától pedig ezenfelül a vakcinaellátásban mutatott megbízhatatlansága miatt is távolságot akar tartani. A kieső dózisokat az EU az amerikai–német Pfizer–BioNTech vállalat oltóanyagával akarja pótolni.

Megkerestük az AstraZenecát, amely a Telex megkeresésére az alábbiakat válaszolta:

„Az AstraZeneca-nak nincsen tudomása semmilyen jogi eljárásról, és továbbra is rendszeresen megbeszéléseket folytat a szállítással kapcsolatban az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!