Utoljára a március 15-i ünnepen oltottak ilyen keveset, mint tegnap

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány előbb 4 milliós, majd 3,5 milliós oltottsághoz kötött könnyítéseket, elvileg a hét közepe felé nyithatnának a teraszok. A kormányzati kommunikációból az derül ki, hogy 4 milliónál lesz majd valamiféle, eddig még nem világos funkciója az oltási kártyának, és május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Ezt a többhetes folyamatot követjük az alábbi, napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv épp aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását. Az április 19-én közölt adatok szerint

vasárnap (tegnap) 13 846 adag első dózist adtak be, legutóbb a március 15-i ünnepen oltottak ennél kevesebbet (12 478),

ezért az múlt héten beadott sok oltás ellenére először kerültünk mínuszba a tervhez képest.

Így állunk a terv első, 4 millió beoltotthoz vezető ütemében:

Orbán Viktor 2020. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette a következő hetekre vonatkozó oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70%-át jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz;
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra;
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina, ezért a kormány ismert emberekkel kampányt indít az oltási hajlandóság növelése érdekében. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, nem érkezik elég vakcina, vagy ha jön is, abból pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy állunk a 7 millió beoltotthoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna tőle az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Ezt a tervet az első pár napban túl is teljesítettük a naponta 70 ezer körüli beadott első oltással, utána visszaesett ez a szám.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!