Kevesebb oltást adtunk be szombaton, de így is tartjuk a Nagy Oltási Tervet

2021. április 18. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány előbb 4 miliós, majd 3,5 milliós oltottsághoz kötött könnyítéseket, jövő hét közepe felé nyithatnak a teraszok. 4 milliónál lesz majd valamiféle, eddig még nem világos funkciója az oltási kártyának, és 6 milliónál leszünk kinn a vízből.

Ezt a több hetes folyamatot követjük napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv épp aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását. Az április 18-án közölt adatok szerint

szombaton (tegnap) 38 742 adag első dózist adtak be, ami az áprilisi számok közül a legalacsonyabb,

ennek ellenére (vagyis az eddigi beadott sok oltás miatt) jól haladunk.

Így állunk a terv első, 4 millió beoltotthoz vezető ütemében:

Orbán Viktor 2020. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette a következő hetekre vonatkozó oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70%-át jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz;
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra;
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina, ezért a kormány ismert emberekkel kampányt indít az oltási hajlandóság növelése érdekében. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, nem érkezik elég vakcina, vagy ha jön is, abból pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy állunk a 7 millió beoltotthoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna tőle az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Ezt a tervet az első pár napban túl is teljesítettük, naponta 70 ezer körüli beadott első oltással, utána visszaesett ez a szám, de még mindig rásimulunk az egyenesre.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!