Többórás sor állt a városmajori oltópontnál, a potyázókra külön figyeltek

Többórás sor állt a városmajori oltópontnál, a potyázókra külön figyeltek
Fotó: Mizsur András / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A szűk egy hónappal ezelőtt kialakult tömeg után hétfőn délelőtt ismét hatalmas sor áll a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika oltópontja előtt. A helyszíni beszámolónk szerint a klinika bejáratától a közeli Gaál József utcára kunkorodik fel a sor, és nem túlzás azt állítani, hogy legalább ötszázan várakozhatnak ott. A helyszínen katonák és egészségügyi dolgozók is próbálják koordinálni a tömeget, és a jelek szerint a potyázásra is nagyon figyelnek, külön hangsúlyozták, hogy akit nem hívtak be oltásra, az inkább ne is próbálkozzon.

A helyszínen elcsípett beszélgetések alapján volt, aki úgy saccolta, hogy ezren is állhatnak a sorban, ám a látottak alapján a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháznál márciusban kialakult tumultussal ellentétben itt főként fiatalabbak várakoznak, 20-as, 30-as, 40-es korosztály. Maszk mindenkin van a helyszínen, és hellyel-közzel a távolságtartás is megvalósul, de a bejáratnál azért már elég nagynak tűnik a tolongás. A környéken elég nagy dugó is kialakult, vélhetően azért, mert sokakat autóval hoztak el az oltás helyszínére, és az autóban várnak rájuk, de ez mostanra valamelyest csillapodott.

Az oltópont bejárata, katonák és orvosok ellenőrzik, hogy mindenki rajta van-e a listán – Fotó: Mizsur András / Telex
Az oltópont bejárata, katonák és orvosok ellenőrzik, hogy mindenki rajta van-e a listán – Fotó: Mizsur András / Telex
A sor egyik vége, néhány méterrel az oltópont bejáratától – Fotó: Mizsur András / Telex
A sor egyik vége, néhány méterrel az oltópont bejáratától – Fotó: Mizsur András / Telex

A sor mellett egészségügyi dolgozók járkálnak fel-alá, egy fiatal nő elmondása szerint azért, hogy kiszűrjék azokat, akik anélkül álltak be, hogy hívták volna őket. Azt is hozzátette, hogy ha valaki terhes, vagy kisgyerekkel érkezett, azt előreveszik, amivel a helyszínen tényleg szembesültünk is. A bejáratnál itt is katonák koordinálják a helyzetet, egy ponton egyikük fel is állt a kerítésre, és elordította magát, hogy a kismamák jöjjenek előre, akik pedig nincsenek rajta a listán, azok inkább be se álljanak a sorba.

Oltásra várakozók a Városmajori utcában – Fotó: Mizsur András / Telex
Oltásra várakozók a Városmajori utcában – Fotó: Mizsur András / Telex
A sor vége a szomszédos Gaál József utcában – Fotó: Mizsur András / Telex A sor vége a szomszédos Gaál József utcában – Fotó: Mizsur András / Telex
A sor vége a szomszédos Gaál József utcában – Fotó: Mizsur András / Telex

A helyszínen sikerült beszélnünk egy férfivel, akit úgy hívtak be, hogy a körzetből valaki más lemondta a maga oltását. Neki eredetileg fél 12-re volt időpontja, de mikor meglátta a sort, azt mondta, hogy ezt nem fogja végigállni.

Az oltást koordináló személyzet ennek nyomán azt tanácsolta neki, hogy jöjjön vissza délután 6 körül.

Információink szerint az okozta a tömeget, hogy nagy adag, rövid lejáratú Pfizer-vakcinát kapott a klinika, ezért még több embert hívtak be hétfőre, hogy fel tudják használni ezeket. Egyébként is forgalmasnak számít ez az oltópont, egészségügyi dolgozókat, mentősöket, pedagógusokat és várandósokat is oltanak ott, illetve oda küldik azokat is, akiket a háziorvosok valamilyen okból nem tudnak beoltani. A honlapon szereplő számláló szerint december 26. óta összesen 141 ezer oltást adtak be a Semmelweis Egyetemen.

Noha az utóbbi időszakban egyre gördülékenyebben zajlik az oltások beadása, az jól látszik, hogy kisebb-nagyobb tumultusok azért még így is kialakulhatnak. Korábban a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben berendezett oltópontnál alakult ki többször is tömeg, március elején pedig teljes káoszba fulladt a nagy hétvégi oltási kampány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!