Négyszeresére nőtt az alapbetegség nélkül elhunytak aránya az elmúlt egy hónapban

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a rendelkezésre álló adatok alapján Magyarországon már tetőzött a harmadik hullám, az elmúlt napokban pedig már leszálló ágban van a járvány, hátradőlni még biztosan nem lehet, szerdán is rekordsok halálozást jelentettek a koronavírus miatt, igaz, Müller Cecília ezt később azzal magyarázta, hogy egyfajta adattorlódás történt.

A járvány legutóbbi felfutása az eddigi legsúlyosabb helyzethez vezetett nálunk, ami a napi esetszámokból és az elhunytak számának növekedéséből is jól látszott, ám ennél is szembetűnőbb adat, hogy

a harmadik hullámban nagyságrendekkel több olyan ember halt meg a koronavírus miatt, akinek nem volt alapbetegsége.

Ez már március végén is többeknek szemet szúrt, az RTL Híradója, illetve a Blikk is foglalkozott a problémával, előbbi a koronavirus.gov.hu-n elérhető számok alapján viszonylag részletesen taglalta a problémát. A március 25-i anyag szerint az első és a második hullámban egy százalék alatt volt az alapbetegség nélkül elhunytak aránya, míg a harmadik hullámban már akkor is 2,3 százalékon állt ez a mutató. Ennek nyomán mi is megvizsgáltuk a rendelkezésre álló adatokat, és azt találtuk, hogy március eleje óta tartó időszakban jelentősen megnőtt az alapbetegség nélkül elhunytak aránya.

A grafikonon a 2020. november 1-je és 2021. április 7-e közötti időszakot vizsgáltuk, ennek oka az volt, hogy ezt megelőzően ötven alatt volt a napi esetszám, így már egy-két alapbetegség nélküli haláleset is aránytalanul torzította a statisztikát. Az összehasonlításhoz a 10 napos mozgóátlagot használtuk fel, mert ezzel lehet legjobban bemutatni a trendeket. Jól látszik, hogy tavaly novembertől idén március elejéig voltak ugyan kilengések, de összességében 0,92 százalék volt az időszak átlaga, és sok olyan nap volt, amikor egyetlen alapbetegség nélküli beteg sem halt meg.

Március elején aztán látványosan beesett az alapbetegség nélkül elhunytak aránya, március 10-e után viszont valósággal kilőtt, és pár nap alatt feljebb kúszott, mint korábban bármikor. Március 21-e újabb vízválasztónak számított, a korábbi helyzettel ellentétben ugyanis azóta egyetlen olyan nap sem volt, amikor nulla lett volna az alapbetegség nélkül elhunytak száma. Az elmúlt napokban az arány csökkeni kezdett, de

ennek az időszaknak az átlaga így is 3,67 százalék, ami négyszerese az előző időszakban tapasztaltaknak.

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus az RTL-nek korábban azt nyilatkozta, ennek hátterében egyértelműen a Magyarországon is terjedő brit variáns állhat, ami virulensebb, azaz könnyebben meg tudja fertőzni az embereket. A brit variáns emellett a gyerekekre is veszélyesebb lehet, ami felvethet kérdéseket az április 19-ére tervezett iskolanyitással kapcsolatban.

Magyarországon szerdán már megkezdődött a lazítás, miután Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy meglett a 2,5 millió beoltott. Ennek hátteréről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!