Leállították az AstraZeneca-vakcina tesztelését a 18 év alattiaknál

2021. április 7. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leállítják ideiglenesen az AstraZeneca-vakcina tesztelését a 18 év alatti tinédzsereken és gyerekeken, írja az Oxfordi Egyetem közleménye alapján a Reuters. Egyelőre ugyanis inkább megvárják, amíg több adatot kapnak azokról a vérrögképződéses esetekről, amelyek a vakcinával beoltott felnőtteknél léptek fel több országban.

Még februárban számolt be arról az Oxfordi Egyetem, hogy 300 önkéntesen tesztelik, milyen immunválaszt adnak a 6 és 17 év közötti gyerekek a vakcinára. A kísérletben 240 gyermeknek tervezték beadni az AstraZeneca vakcináját, míg a többi 60 tesztalany (a kontrollcsoport) agyhártyagyulladás elleni oltást kapott volna. Egyelőre nem tudni arról, hogy a kísérlet keretében hányan kapták meg valójában a brit–svéd oltóanyagot.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője kedden arról beszélt, összefüggés van az AstraZeneca brit–svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett koronavírus-vakcina és a vérrögképződéses esetek között. Később az EMA közleményt adott ki arról, hogy a vakcina és a vérrögképződés közötti lehetséges összefüggést még vizsgálják, így nem lehet biztosat mondani a kérdésben.

Már az EMA bejelentése előtt is több ország felfüggesztette ideiglenesen az AstraZeneca-oltások beadását: Angela Merkel német kancellár múlt héten bejelentette, hogy Németországban a 60 éven felüliekre korlátozzák az oltóanyag használatát, Hollandia pedig szintén úgy döntött, hogy felfüggeszti a brit–svéd vakcina beadását a 60 évnél fiatalabbak körében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!