Müller Cecília: Agresszívan terjed a brit vírusmutáns

2021. március 29. – 11:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs javaslatára a kormány április 8-ig meghosszabbította a jelenlegi járványügyi korlátozásokat, szabályokat – mondta Kiss Róbert az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Felsorolta a hétvégi rendőri intézkedéseket, 1898 emberrel szemben intézkedtek például amiatt, mert nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot közterületen.

„A brit vírusmutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi továbbra is” – vette át a szót Müller Cecília. Ezért továbbra is nagyon magasak a fertőzöttségi adatok.

Egy hét alatt 13 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma.

Súlyosabb a betegség lefolyása, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok, ugyanakkor a védekezés is rendkívüli Müller Cecília szerint. Azzal tudunk szerinte a legtöbbet segíteni az egészségügyi ellátórendszernek, ha nem fertőződünk meg, és betartjuk a szabályokat.

Arról is beszélt, hogy a favipiravirt már a hétvégi ügyeletben is felírhatják az orvosok és háziorvosok, mert biztonságosnak és ajánlottnak tartja az operatív törzs.

A gyógyszertárakban pedig ingyenesen veheti át a favipiravirt, akinek felírja az orvosa.

Már 56 ezer dobozt rendeltek az orvosok a járóbeteg-ellátásban. Ezzel a gyógyszerrel Müller elmondása szerint megelőzhető a betegség súlyos lefolyása, akár megmentheti a betegek életét is. Ráadásul ezzel a gyógyszerrel a kórházakra nehezedő nyomást is lehet csökkenteni.

A bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók oltása is hamarosan megkezdődik, hétfő éjfélig regisztrálhatnak az érintettek. Akik regisztrálnak, sms-ben kapják meg a részleteket arról, hogy mikor és melyik oltópontra mehetnek. Ezzel párhuzamosan a honvédségi oltóbuszok is megkezdték a munkát. A Nógrád megyei Nőtincs településen járt először az oltóbusz, 306 fő kapta meg itt az oltást, akik előzetesen regisztráltak.

Ma már öt honvédségi oltóbuszról oltanak kisebb településeken.

Nőtincsen, Szendehelyen, Romhányon, Bujákon és Bercelen van jelenleg a busz, március végén Nógrád megyében oltanak, majd április 1-jétől Komárom-Esztergomban lesznek jelen.

Az oltóbuszok mellett az oltópontok is folyamatosan működnek – mondta Müller, és a várandós nőknek, szoptató anyáknak továbbra is van lehetősége az oltásra Pfizer- és Moderna-vakcinával. Ehhez azt tanácsolta a tisztifőorvos, hogy regisztráljanak, majd egyeztessenek az orvosukkal, nőgyógyászukkal, hiszen ők ismerik az alapbetegségeiket, és ők tudják megállapítani a kockázati szintet.

Örömtelinek nevezte Müller Cecília, hogy a magyar lakosság átoltottsága már 19,5 százalékos.

A szennyvízminták alapján pedig az látható, hogy országos szinten a vírus örökítőanyaga stagnál, de egyes településeken enyhe emelkedés tapasztalható – így például Budapest agglomerációs területén, valamint Székesfehérváron, Szegeden, Zalaegerszegen és Salgótarjánban.

Felhívta a figyelmet Müller Cecília, hogy a fertőzöttek között sok a fiatal, miközben az oltásszámok növekedése miatt csökken az idős korosztály fertőzöttsége. Azt kérte az idősebbektől, hogy vigyázzanak a fiatalokra. A hétvégén is sokakat lehetett látni a parkokban maszk nélkül, ami a tisztifőorvos szerint életveszélyes. Azt kérte, hogy húsvétkor is kerüljük a közkedvelt kirándulóhelyeket, és csak a családdal menjünk túrázni.

Mint mondta, óriási az egyéni felelősségünk. Senki nem érezheti biztonságban magát a vírus terjedése miatt, egész Európában rendkívül intenzíven terjed a járvány – válaszolta egy újságírói kérdésre a tisztifőorvos.

„Aki úgy gondolja, hogy védett, rosszul gondolja”

– tette hozzá. Nincs százszázalékos védettség, ezért fontos szerinte betartani a szabályokat.

Az elmúlt 24 órában regisztrált 189 halálos áldozattal együtt már 20 161-en haltak meg Magyarországon a koronavírussal összefüggésben.

Itt szedtük össze a hétfő reggeli adatokat:

  • Napi új fertőzöttek száma: 7263 (az előző napihoz képest -1819)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 189 (az előző napihoz képest -31)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 12 291 (az előző napihoz képest +486)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 1497 (az előző napihoz képest -30)
  • Napi mintavételek száma: 42 479 (az előző napihoz képest +13 178)
  • Első dózissal oltottak száma: 1 920 347 (az előző napihoz képest +16 849)
  • Ebből második dózissal is beoltottak száma: 689 392 (az előző napihoz képest +3421)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!