Magyarországon adták be arányaiban a legtöbb első oltást az EU-ban

2021. március 28. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint március 28-ig az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb első oltást: idehaza a lakosság 21,6 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, míg a korábbi listavezető Málta a lakosság 21,5 százalékát oltotta be. Málta háromféle vakcinát használ, Pfizert, Modernát és AstraZenecát, míg Magyarország a kínai és az orosz oltóanyaggal együtt ötöt. Az élmezőnyben van még Finnország (17,5 százalék), Észtország (16,5 százalék) és Ausztria (14,9 százalék). A nyájimmunitás eléréséhez a lakosság 60 százalékát kell beoltani.

Magyarországon adták be a legtöbb első oltást lakosságarányosan – Forrás: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)
Magyarországon adták be a legtöbb első oltást lakosságarányosan – Forrás: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)

A második dózist nézve kicsit más a helyzet: ebben az összevetésben Málta vezet, a teljes lakosság 9,5 százaléka kapta meg már mindkét adagot. Őket Dánia követi 7,6 százalékkal, Magyarország a harmadik 6,6 százalékkal.

A második dózist nézve harmadikok vagyunk az EU-ban – Forrás: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)
A második dózist nézve harmadikok vagyunk az EU-ban – Forrás: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)

A kormányzati tájékoztató oldal szerint vasárnapig 1 903 498 főt oltottak be, 685 971-en kapták már meg a második dózist is. Az előző naphoz képest 32 867-el nőtt a beoltottak száma, a második dózissal beoltottak száma pedig 18 668-cal. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,2 százalékot, míg az uniós átlag 10,5 százalék. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a következő hónapokban 7,5 millió adag uniós vakcina érkezhet Magyarországra.

Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely miniszter is azt mondta, akkor várható a korlátozások enyhítése, ha Magyarországon beadtak legalább 2,5 millió oltást. Ezen a folyamatosan frissülő grafikon tudja nyomon követni, mikorra lehet meg ez.

Ha megtörténik a 2,5 millió ember beoltása:

  • a kijárási tilalom este tíz órára módosul, este 10-től hajnali ötig tart;
    az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek majd nyitva;
  • valamennyi bolt kinyithat, de az üzletekben és boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat. (Itt írtunk arról, hogy ez a gyakorlatban mit jelent.);
  • a szolgáltatásoknál a március 8-i szigorítások előtti szabályokra térnek vissza;
    az iskolák a jelenlegi tervek szerint április 19-én nyithatnak meg, ekkora szeretnék az óvodákat, általános iskolákat, gimnáziumokat is visszaállítani a hagyományos rendbe;
  • április elsejétől megkezdődik a pedagógusok oltása, remélik, hogy ez egy hét alatt le is megy.

Vasárnap 9082 új fertőzöttet regisztráltak idehaza, meghalt 220 beteg. Az aktív esetek száma 218 099, a halálesetek száma pedig 19 972.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!