Nézze meg, hogy állunk a 2,5 millió beadott oltással, amitől a nyitás függ!

Legfontosabb

2021. március 27. – 10:55

Nézze meg, hogy állunk a 2,5 millió beadott oltással, amitől a nyitás függ!
Princz János háziorvos oltáshoz készíti elő az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját pécsi rendelőjében 2021. március 26-án. Fotó: Kiss Dániel / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök és munkatársa, Gulyás Gergely miniszter is azt mondta, akkor várható a korlátozások enyhítése, ha Magyarországon beadtak legalább 2,5 millió oltást.

Azt mutatjuk ezen a mostantól naponta, rendszeresen frissülő grafikonon a hivatalos oltottsági statisztika aktuális állapota alapján, hogy mikor érjük el Magyarországon ezt a bizonyos 2,5 millió darab beadott oltást.

És hogy mi lesz, ha elérjük a 2,5 milliót?

Az operatív törzs hosszasan tárgyalt pénteken a javaslatokról, amiket a gazdasági élet szereplői megfogalmaztak a kormány felé – mondta Gulyás Gergely. A szabályokat támogatják, de változtatásra akkor van lehetőség, ha átlépték a 2,5 milliós határt az oltásnál – itt olyanokról van szó, akik legalább már az első dózist megkapták. A fenti grafikonon folyamatosan figyelheti, mikor érünk el a vágyott állapotig.

Utána pedig:

  • a kijárási tilalom este tíz órára módosul, este 10-től hajnali ötig tart;
  • az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek majd nyitva;
  • valamennyi bolt kinyithat, de az üzletekben és boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat. (Itt írtunk arról, hogy ez a gyakorlatban mit jelent.);
  • a szolgáltatásoknál a március 8-i szigorítások előtti szabályokra térnek vissza;
  • az iskolák a jelenlegi tervek szerint április 19-én nyithatnak meg, ekkora szeretnék az óvodákat, általános iskolákat, gimnáziumokat is visszaállítani a hagyományos rendbe;
  • április elsejétől megkezdődik a pedagógusok oltása, remélik, hogy ez egy hét alatt le is megy (Itt írtunk arról, hogy nehezen jön ki a pedagógusokkal kapcsolatos oltási matek).

A fenti grafikonon a beoltottság aktuális állapotát láthatja.

Egy példa: március 27-én szombaton például az látszik, hogy ha mostantól ugyanannyi első adagot adnának be, mint előző nap, azaz március 26-án, akkor április 6-ra meg is lehet a kormányzat által feltételnek szabott 2.5 millió beadott oltás. Mivel nem azonosak a napi oltottsági adatok, és ha az elmúlt 3 nap átlagával számolunk, akkor már április 7. az előrejelzésünk. Ha pedig az elmúlt egy hét átlagát vesszük, akkor is átlépjük a 2,5 millió beadott oltást április 9-én. Ehhez persze az kell, hogy hétvégén, sőt húsvétkor is a jelenlegi ütemben menjen az oltásfelvétel, erre elvileg van mód, hiszen a miniszterelnök azt mondta, húsvétkor is oltani fognak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!