Német egészségügyi miniszter: Teljesítőképessége határához érkezhet a német ellátórendszer

2021. március 26. – 13:05

frissítve

Német egészségügyi miniszter: Teljesítőképessége határához érkezhet a német ellátórendszer
A stuttgarti Robert Bosch kórház intenzív osztályának dolgozói egy koronavírusos beteggel Fotó: Thomas Kienzle /AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Teljesítőképessége határához érkezhet az egészségügyi ellátórendszer Németországban a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben. Jens Spahn a németországi járványellenes védekezés szakmai irányítását végző Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy „a járvány utolsó, de legnehezebb szakasza” következik Németországban.

Az intézet pénteki összesítése szerint a 83 milliós Németországban 24 óra alatt 21 573 fertőződést szűrtek ki, ami csaknem 25 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 482-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt összesen már 2 734 753 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírussal összefüggésbe hozhatóan péntekre 183 új halálesetet jegyeztek fel, így 75 623-ra emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma – pozitív fejlemény azonban, hogy a napi halálesetek száma alapvetően stagnál.

Az új fertőzöttek – és ezzel együtt az aktív koronavírusos esetek – számának emelkedése azonban az új, fertőzőbb és/vagy súlyosabb szövődményekkel fenyegető mutációk elterjedésével együtt a német egészségügyi miniszter szerint „különösen veszélyes” helyzetbe hozta az országot, főleg az ellátórendszert, amely áprilisban a „terhelhetőség határához” érkezhet.

Lothar Wieler, az RKI vezetője is azt hangsúlyozta, hogy Németország „nehéz hetek előtt” áll. A SARS-CoV-2 változatainak sorában – Magyarországhoz hasonlóan – az eddigieknél fertőzőképesebb és súlyos lefolyású megbetegedést nagyobb valószínűséggel okozó, úgynevezett brit mutáns vált meghatározóvá, aminek révén a harmadik hullám erősebb lehet az első kettőnél. A B.1.1.7 jelzésű mutáns dominanciája miatt azzal kell számolni, hogy a következő hetekben erősen emelkedik a fertőzöttek száma, lesznek túlterhelődött kórházak, és „sokan meghalnak”.

Akár az is elképzelhető, hogy eléri a százezret a napi új regisztrált fertőződések száma.

Wieler arra figyelmeztetett, hogy a lomhasága miatt óriási felháborodást kiváltó oltási kampány egyelőre nem befolyásolja számottevően a járvány alakulását, még kell „néhány hónap”, mire megmutatkozik a kampány eredménye. Az illetékesek hangsúlyozták, hogy a húsvéti ünnepek napjait ki kell használni a vírus terjedésének feltartóztatására, mindenkinek a lehető legnagyobb mértékben csökkentenie kell a fertőzésveszéllyel járó találkozások, érintkezések számát, és lehetőleg otthon kell maradnia.

A hatóságok reményeiket a tavalyi húsvétra alapozzák, amikor nemigen lehetett látni embereket az utcán, a lakosság mobilitása több mint 60 százalékkal csökkent, és ez a fegyelmezett magatartás nagyban hozzájárult az első országos fertőzéshullám megállításához. Kedden a német szövetségi kormány a tartományi vezetőkkel tartott egyeztetés után arról döntött, hogy április 18-ig fenntartják Németországban az érvényben lévő járványügyi korlátozásokat, az április 1-től 5-ig tartó húsvéti hosszú hétvégére pedig extra intézkedéseket hozott a fertőzések leszorítása érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!