Új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével, ezért védekezni is másként kell – írta Angela Merkel német kancellár csütörtöki parlamenti beszédéről az MTI.
A vírus egy éve megjelent változata ellen védekezve a jelenlegi korlátozásokkal is sikerült volna megfékezni a járványt. Németország mégis ismét a fertőzésszám robbanásszerű emelkedésének szakaszában van, mert az erőszakosabb, sokkal fertőzőképesebb és halálosabb brit mutáns kiszorította a többit.
A tavaly tavasz óta kifejlesztett új eszközöket használni kell, köztük az antigén gyorstesztet és a segítség nélkül, önállóan elvégezhető gyorstesztet is – mondta a kancellár. Mindenkinek biztosítják a hetente legalább egyszeri ingyenes teszt lehetőségét, de élni is kell ezzel a lehetőséggel. A tesztelés a híd, amelyen haladni lehet, amíg megmutatkoznak a járványt megállító oltási kampány eredményei.
„Minél többet tesztelünk, annál kevesebb korlátozásra van szükség”
Rendszeresen tesztelni nemcsak az iskolákban, óvodákban kell, hanem minden munkahelyen. A vállalkozások legalább 80 százalékában biztosítani kell a tesztelés lehetőségét a dolgozóknak, és ha a gazdaság szereplői nem gondoskodnak erről önként, intézkedések jönnek.
A védekezést minél inkább a helyi adottságokra szabva, regionális szinten kell megszervezni. Németország szövetségi berendezkedésű ország, ahol nem lehet mindent a szövetségi kormányon számon kérni, hanem önállóan is tenni kell a járvány megfékezéséért. Így például egyetlen járási vezetőnek vagy polgármesternek sem tilos követni a kiemelkedően sikeres Tübingen vagy Rostock példáját.
„Több optimizmus is kell a járvány átvészeléséhez, nem szabad mindig csak a rosszat meglátni”
– tette hozzá, példaként említve, hogy európai összevetésben igen sikeres fejlesztésnek számít a fertőzési láncolatok megszakítását szolgáló kapcsolatkövető alkalmazás, amelyet húszmilliónál is több okostelefonra töltöttek le.
Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint 24 óra alatt 22 657 fertőződést regisztráltak. Ez csaknem harmincszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 504-hez képest. Az új fertőződésekkel együtt 2 713 657 ember szervezetében mutatták ki vírust. A vírus által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 228 halálesetet jegyeztek fel, így 75 440-re emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma.