Szigorításokkal készül a húsvéti időszakra Németország

2021. március 23. – 06:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenegy órányi egyeztetés után Angela Merkel kancellár és a szövetségi tartományok vezetői arra jutottak kedd hajnalban, hogy április 18-ig fenntartják Németországban az érvényben lévő járványügyi korlátozásokat, és a húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be az erősödő harmadik hullám miatt, írja az MTI.

Merkel mindenkit arra kért, hogy kerülje a népes családi összejöveteleket az ünnepek alatt, az április 1-től 5-ig tartó hosszú hétvégén két háztartásból legfeljebb öten találkozhatnak egymással. Arra is kitért, hogy lehetőleg ne is utazzanak ebben az időszakban. Az ötnapos hétvégén az élelmiszerboltok csak szombaton lehetnek nyitva, az egyházakat pedig arra kérték, hogy kizárólag online tartsák meg a szertartásokat.

Merkel úgy fogalmazott, hogy a jóval fertőzőbb brit variáns dominánssá válása miatt gyakorlatilag egy teljesen új járvány kezdődött, a fertőzöttek számának exponenciális növekedése és az intenzív osztályok telítődése azt mutatja, hogy a helyzet súlyos. Markus Söder bajor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a járvány legveszélyesebb szakaszában járnak.

A javuló járványügyi adatok miatt február közepén a németek lazítottak pár korlátozáson, újranyitottak például az iskolák, március elején pedig a fodrászok, illetve egyes boltok is kinyithattak. Most azonban megint szigorításokkal kell szembenézniük a járványügyi helyzet romlása miatt.

Hétfőn 100 ezer lakosra vetítve 107 új fertőzöttet regisztráltak Németországban, ami azért fontos, mert korábban ennél a számítási módnál 100 főnél húzták meg a határt, amivel az egészségügy (és azon belül is az intenzív ellátás) még meg tud birkózni. Kedden 7500 új esetet és 250 halálos áldozatot jegyeztek fel, amivel az eddig megfertőződöttek száma 2 674 710-re, a halálesetek száma pedig 74 964-re nőtt.

Ausztria sem lazít az ünnepek előtt

Sebastian Kurz kancellár hétfőn jelentette be, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a húsvéti időszak előtt nem terveznek enyhíteni a korlátozásokon. Eredetileg az éttermek kerthelyiségei kinyithatnak volna március 27-én, de a helyzet romlása miatt végül ezt elvetették. Vorarlberg az egyetlen tartomány, ahol a kedvező járványügyi mutatóknak köszönhetően már egy hete kinyithattak az éttermek, a kulturális és sportlétesítmények. Ausztria többi tartományában, így a fővárosban viszont elmaradnak a további lazítások.

A három legkritikusabb tartomány – Alsó-Ausztria, Burgenland és Bécs – vezetőivel még erre a hétre újabb tárgyalásokat tűzött ki a kormány a további, esetlegesen szigorító intézkedések egyeztetése végett. Kurz hangsúlyozta, hogy azoknál a településeknél, kerületeknél illetve körzeteknél, ahol a százezer főre vetített hétnapos megbetegedési átlag eléri a 400-at, rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Ilyen például a negatív koronavírusteszthez kötött lakhelyelhagyás vagy a járvány megfékezését célzó intézkedések betartásának még szigorúbb ellenőrzése.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2412 embernél igazolták a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta összesen 516 565 pozitív esetet regisztráltak. 1983 beteget ápolnak kórházba, 437-en szorulnak intenzív ellátásra. 15 haltak bele a fertőzésbe, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 9089-re emelkedett.

(Reuters, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!