A BioNTech vezetője szerint nyár végén már nem lesz szükség lezárásokra

2021. március 21. – 13:37

Másolás

Vágólapra másolva

„A nyár végén valószínűleg már nem lesz szükség korlátozásokra Európa legtöbb országában és az Egyesült Államokban” – idézte a Reuters a németországi BioNTech elnökét. Uğur Şahin szerint a 83 milliós Németország felnőtt lakosságának 70 százalékát szeptember végéig oltják be a koronavírus ellen. Jelenleg 9 százalék kapta meg az első oltást.

Magyarországon, ahol a Pfizer-BioNTech vakcinája mellett az oltási programban az amerikai Moderna, a brit-svéd AstraZeneca, továbbá az EU-ban még nem jóváhagyott kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V is bevethető, az egy oltással rendelkezők aránya már meghaladja a 15 százalékot. A másfél millió beoltottból 475 ezren már a második oltást is megkapták. Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása várhatóan csak április második felében kezdődik el – olvasható a Koronavirus.gov.hu oldalán.

Uğur Şahin és Özlem Türeci, a BioNTech alapítói – Fotó: Bernd von Jutrczenka / POOL / AFP
Uğur Şahin és Özlem Türeci, a BioNTech alapítói – Fotó: Bernd von Jutrczenka / POOL / AFP

Az Egyesült Királyságban az átoltottság – legalább egy oltással – már meghaladta az 50 százalékot. Boris Johnson kormányfő július végére a lakosság teljes átoltottságát ígéri.

A BioNTechél – amelynek alelnöke a magyar Karikó Katalin, akinek főszerepe volt a Pfizer-BioNTech vakcináját lehetővé tévő mRNS alapú technológia kidolgozásában – úgy vélik, hogy lehetnek ugyan az oltási folyamat alatt is fellángolásai a járványnak, és jelenhetnek meg újabb vírusvariánsok is, de Sahin ezzel kapcsolatban közölte: „Ezek a mutációk nem ijesztenek meg bennünket.”

Jelenleg a brit variáns gyors terjedése miatt romlanak a mutatók, Európán belül jelenleg elsősorban Közép-Európában – így Magyarországon is – és a Balkán déli részén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!