Egyre hatékonyabban oltunk, bár a vakcinák trükkös számolása is segít

Legfontosabb

2021. március 17. – 04:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi időben rendszeresen beszámoltunk arról, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint Magyarország milyen arányban használta már fel az országba megérkezett vakcinákat. Mivel az ECDC felé minden tagállamnak adatközlési kötelezettsége van, ezek az – aktuálishoz képest néhány napos lemaradásban lévő – adatok a legalkalmasabbak arra is, hogy összehasonlítsuk az egyes országok oltási hatékonyságát.

Az adatokból az látszik, hogy Magyarország a mezőny hátuljáról indulva fokozatosan javul a hatékonyságban. Míg múlt hétfőn még azt írtuk, csak a beérkezett vakcinák 56,04 százalékát használtuk fel, a hétvégére ez az arány már 65,29 százalékra javult.

Mostanra pedig elértük a 72,4 százalékot. Ezzel a 29 tagú mezőnyben a 25. helyről a 20.-ra jöttük fel, ahol Horvátországgal holtversenyben állunk.

Oda számoljuk bele, ahol jól néz ki

A magyar kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy a lakosságarányos átoltottság terén az uniós mezőny második-harmadik helyén állunk. Ez így is van, ami valóban nagy siker. Ebben a sikerben nagy szerepe van a nagy számú keleti, de főleg kínai vakcinának.

Érdekesség, hogy az operatív törzs a saját összesítésébe már a legutóbbi, március 11-i közléskor is beleszámolta azokat az orosz és kínai vakcinákat, amelyek érkezésének az elmúlt hetekben nagy hírverést csapott a kormány, ezeket az adagokat azonban az ECDC-nek még mindig nem jelentette le: a hazai táblázatban 425 600 orosz és 1 millió kínai vakcina szerepel, míg az európaiban csak 146 ezer és 550 ezer. Ez annyiban érthető, hogy ezeket a szállítmányokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ még valószínűleg vizsgálja, csak ezután lesznek bevethetők. Felmerül azonban a kérdés, hogy akkor az operatív törzs táblázatában miért szerepelnek.

Ez a különbség feltehetően abból adódik, hogy a hazai tájékoztatásra szánt táblázatban a megrendelt/megérkezett mennyiségek vannak feltüntetve, és itt jól mutat a megérkezett keleti vakcinák magas százaléka. Az ECDC összesítésében azonban látszik a beérkezett adagok felhasználási hatékonysága, így itt kevésbé nézne ki jól az a mennyiség, amelyet még fel se lehet használni.

A különféle gyártmányú vakcinákra és korcsoportokra lebontott adatokkal a hétvégi cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!