A lezárás előtti hétvégén úgy megindultak az emberek, mintha nem lenne holnap

2021. március 16. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar kutatók, egyetemi műhelyek és mobilszolgáltatók közös tanulmányban ismertették azt, hogy Magyarországon hogyan monitorozzák a koronavírus-járvány alatt az országos népességmozgást. A tanulmány vasárnap jelent meg a Scientific Reports folyóiratban.

A kutatók a három nagy mobilszolgáltatóval (a Telekommal, a Telenorral és a Vodafone-nal) együttműködve dolgoztak ki egy olyan módszertant, amellyel a mobileszközök adatai alapján települési szinten lehet megfigyelni a lakosság mozgását. A Portfóliónak most Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja beszélt a tudományos projektről. Szócska többek között azt mondta, hogy:

  • az így nyert adatokból is dolgozik az operatív törzs például akkor, amikor szigorítások bevezetését mérlegeli;
  • sem a kutatók, sem a döntéshozók nem férnek hozzá olyan adatokhoz, amelyek alapján egy konkrét személy mozgását azonosítani lehetne;
  • a kontaktkutatásra adatvédelmi aggályok miatt nem használják az okostelefon és GPS-alapú mozgás monitorozást;
  • a magyar megközelítést már a kezdetektől megosztották uniós szereplőkkel.

A kutatók a Scientific Reportsban megjelent tanulmányuk lezárása óta is folyamatosan figyelik az adatokat és a népességmozgás modellezéséből azt látták, hogy a márciusi szigorítások előtt a mozgási index folyamatosan növekedett, az otthonmaradási index pedig folyamatosan csökkent, különösen a 25 ezer főnél nagyobb településeken.

A március 8-án életbe lépő korlátozások előtti hétvégén pedig „országosan olyan mozgás indult mintha se járvány, se holnap ne lenne, és széthordtuk a vírust”

– mondta Szócska. (Ez volt az a hétvége, amikor sok üzlet utoljára lehetett nyitva, és kilométeres sorokban kígyóztak például az IKEA-ba vágyó emberek.) Szócska szerint a népességmodellezésnek köszönhetően ugyanakkor már látszik a legújabb szigorítások hatása is.

A kutatók most azon dolgoznak, hogy a Magyarországon élők mellett a hazánkba látogatók cellaadatait is be tudják építeni a modelljükbe. Ha ez sikerül, az különösen fontos szerepet tölthet be a későbbiekben is a járványok behurcolásának modellezésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!