Értem, hogy miért kell szigorítani, de az nincs rendben, hogy támogatás nincs, az emberek pedig ennyire ki vannak szolgáltatva

Legfontosabb

2021. március 5. – 14:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki bejelentés óta csak kicsivel tisztult a kép, március 8-tól mely szektorokban kell két hétre bezárni. A Magyar Közlönyben ugyan még nem elérhetők az erről szóló legfrissebb rendeletek, de az már szinte biztos, hogy hétfőtől senki nem kaszinózhat büntetlenül, a konditermekben viszont működhet a kiskapus megoldás. Az

  • élelmiszerüzleteken,
  • gyógyszertárakon,
  • drogériákon,
  • benzinkutakon,
  • dohányboltokon,
  • bankokon
  • és a lelki feltöltődést adó templomokon

kívül gyakorlatilag minden szektorban a zárásra készülnek. Bár a virágüzletek a nőnap miatt egy nap haladékot kaptak, március 9-től ők sem lehetnek nyitva. Virágkötőt, fodrászt, bicikliszerelőt és villanyszereléssel foglalkozó vállalkozót is kérdeztünk arról, mire számítanak a következő két hétben.

A virágüzletek csak a jéghegy csúcsát jelentik

Mándoki Enikőnek az V. kerület felkapott részén van virágüzlete, csütörtökön két autót pakoltak tele áruval, ők is, ahogy az országban minden virágos, a szakma egyik legfontosabb húzónapjára, a március 8-i nőnapra készültek. Aztán jött a bejelentés, hogy lezárják az országot. „Akkor azt gondoltam, nyissunk ki hétvégén, és próbáljuk tudatosítani az emberekben, hogy hétfőn nem fognak tudni virágot venni” – mondja, ugyanakkor abban is reménykedett, hogy valamilyen engedményt mégis kapnak, és a rendelet például lehetővé teszi, hogy kiszállítással el tudják juttatni a virágot a megrendelőkhöz.

Virágkötő dolgozik egy vidéki virágboltban a nemzetközi nőnapon 2019. március 8-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Virágkötő dolgozik egy vidéki virágboltban a nemzetközi nőnapon 2019. március 8-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök aztán bejelentette, a virágüzletek március 8-án még nyitva lehetnek, keddtől viszont rájuk is vonatkozik a szabály. Ez a tulajdonos szerint csak részben segítség, „mi romlandó áruval dolgozunk, vagyis amit hétfőig nem visznek el, azt kidobhatjuk”, mondja.

A szakma számára fontosabb napokon a virágüzletek tulajdonosai viszonylag nagy pénzeket mozgatnak meg, hogy a megfelelő mennyiségű áru megfelelő időben kerüljön a boltokba.

„A FLOWdesignER viszonylag kisebb üzlet, de egy-egy fontosabb időszak még így is több százezer forintos beruházást jelent. Egy forgalmasabb, ismertebb és nagyobb üzlet esetében viszont több millió forintot költenek csak az árura”

– magyarázza Enikő. A nagyobb boltok ráadásul nem napokkal, sokszor hetekkel korábban rendelik meg a virágokat, hiszen azokat „fel is kell dolgozni”, mire a vásárlók elé kerülnek.

Szerinte a szakmájukban a virágüzletek csak a jéghegy csúcsát jelentik. „Mögöttünk ott állnak a hazai termelők. Azokat a virágokat, amiket idén eladunk, azt ők már tavaly elültették. A tulipánnak, nárcisznak, tehát a hagymás virágoknak most van a szezonjuk, ezek három hét múlva viszont már elvirágoznak” – mondja. És hogy mi lesz a követező két hétben? „Akinek van tartaléka, kitart, és számít az alkalmazottai megértésére.”

Ha csak egy órás időablakot kapnánk, már az segítene

„Egyelőre úgy van, hogy mindenkinek be kell csukni, de jönnek percről percre a kivételek, és bízunk benne, hogy a kerékpárszerelők is kinyithatnak jövő héten” – mondta a Telexnek a II. kerületi Soulrider kerékpárszerviz szerelője. Ha mégsem kerülnek a kivételek közé, és be kell zárni, akkor legfeljebb házhoz megy majd a javítandó kerékpárokért, és személyesen hozza a műhelybe, tette hozzá.

De bízik benne, hogy legalább pár órára odaengedik a bolthoz a kerékpárosokat, amíg leadják vagy felveszik a bicikliket. A tavalyi lezárásnál is úgy volt, hogy délután háromig nyitva tarthattak, azután pedig zárt ajtók mögött szerelték a bringákat. Hiszen az embereket pont arra motiválták a politikai vezetők, hogy inkább kerékpározzanak a járvány idején, mert az egészséges és kisebb a fertőzés esélye.

„Most, ha csak egy órás időablakot kapnának naponta, már az is segítség lenne. Elhozná a bringás a biciklit, öt méterre a bejárattól letámasztja kikötve, másnap, amikor kész, akkor meg érte jön”

– mondta a szerelő. Személy szerint elgondolkozott azon is, hogy egy kaputelefon-szerű távbeszélőt rögzít a bejárathoz, amin meg lehet beszélni a munkát anélkül, hogy az ügyfél bejönne a boltba, de egyelőre ezt még nem lépte meg.

Fotó: Róka László / MTI
Fotó: Róka László / MTI

Az nincs rendben, hogy az ember ennyire ki van szolgáltatva

„Fullon vagyok, nem tudom, mikor lesz öt percem, mert félóránként adják egymásnak a kilincset a vendégek. Mindenkit, akit csak tudtam, átpakoltam a következő két hétről erre a hétvégére” – mondja egy óbudai kozmetikus, akit szintén arról kérdezünk, őt hogyan érintette a csütörtöki bejelentés. Szerinte a kéthetes lezárás sokkal több lesz, „csak a nagyon naiv része mondja azt, hogy két hét, a kevésbé optimista inkább néggyel számol”, mondja. Hozzáteszi, érti, hogy miért kell szigorítani, ő most mégis nagyon mélyponton van, az szerinte ugyanis

„nincs rendben, hogy az ember ki van szolgáltatva, nincs támogatás, én nem tudok home office-ban dolgozni”.

A zárás ráadásul nem csak őt, férjét is érinti. A férfi ugyanis masszőrként dolgozik, a járvány előtt rendszeresen járt külföldre is masszírozni. Mivel az üzletben ketten nem férnek el, így a férj a hétvégén már vendégeket sem tud fogadni.

A házaspárnak valamennyi megtakarítása van, hiszen „az ember nyilván tartalékol, de nem feltétlenül erre, hanem mondjuk arra, ha bármilyen egészségügyi problémája van, akkor el tudjon menni egy magánrendelésre, mivel az állami egészségügy megbízhatatlan”.

Senki nem hiszi el, hogy a zárás csak két hétig fog tartani

„Mindenki dolgozik, mint az ökör, a környező üzletek péntek, szombat, vasárnap biztos, hogy nyitva lesznek. Már mindenki mindenben gondolkodik, hogyan vészelje át a következő időszakot” – ezt már egy fodrász meséli, aki a XIII. kerületben egy másik fodrásszal és két manikűrössel bérel üzlethelyiséget.

Azt mondja, a belsős Facebook-csoportokban a fodrászok arról beszélnek, hogy senki nem hiszi el, hogy a bezárás tényleg csak két hétig tart majd. „Egyszerűen csak nem akarták megmondani a frankót” – véli. Neki a kéthetes zárás is több százezer forint kiesést jelent, úgy, hogy a járvány miatt már így is jelentősen csökkent a forgalma.

„Már eleve az nagyon rosszul érintett minket, hogy csak este hétig dolgozhattunk. Sokan fél 6-6-ig a munkahelyükön vannak, egy festést nem tudsz húsz perc alatt megcsinálni. Aki eddig havonta járt, már csak három-négy havonta jön, hiszen otthon ül home office-ban, a mackónadrágban meg tökmindegy, milyen a haja”

– mondja.

Azok a vendégei pedig, akik a járvány előtt a vendéglátásban dolgoztak, vagyis számított a munkájukban a megjelenés, ők egy év alatt szinte teljesen kikoptak a vendégkörből.

Most sem leszünk a kivételezettek listáján

Egy budapesti tetoválószalonban azt mondták, ahogy tavaly is vonatkozott rájuk a zárás, úgy egészen biztosan most sem lesznek a kivételezettek listáján. Ennek megfelelően nem is készülnek másra, mint zárásra, csak abban reménykednek, hogy nem tart tovább két hétnél, mert már így is a határaikon vannak.

A bejelentés után az ügyfelek telefonáltak nekik, hogy megkérdezzék, akkor ők is zárnak-e, és mivel szinte biztosak benne, így áttették a vendégeket későbbi időpontokra.

A villanyszerelők még bíznak

Egy villanyszereléssel, víz- és gázszereléssel, SOS hibaelhárítással foglalkozó, sok embernek munkát adó cég munkatársa arról beszélt a Telexnek, hogy már az nagyon látványos volt, ahogy a tegnapi bejelentés után visszaestek a beérkező hívások, megkeresések száma. „Elhangzott a bejelentés, majd lett egy gyors vágás, és azonnal érezhetően kevesebb megkeresés jött. Érdekes, hogy egy szóban tett bejelentés ilyen gyorsan átmegy a lakosságon, mintha eddig nem lettek volna tisztában a járványhelyzettel” – mondta.

Ők sem tudják, mi lesz a részletes szabályozásban, és az ő szolgáltatásuk kivétel lesz-e, mindenesetre tavaly minden probléma nélkül szolgáltathattak a lezárás idején. De logikus is, tette hozzá, főleg az SOS hibaelhárítások olyanok, amikkel nem lehet várni két hetet, és ha nem dolgozhatnának, az nagyon sok embernek jelentene problémát.

„Remélem, ha a fodrászatok nyitva maradhatnak, akkor mi is működhetünk. Bár nem mindig születnek meg a járvány alatt a legprofibb és megalapozottabb döntések, ezért bármi elképzelhető, de talán bízhatunk egy megalapozott szakmai döntésben”

– tette hozzá.

Egy másik villanyszerelő vállalkozóval is beszéltünk, ő is azt mondta, nem tudja még, mik lesznek a pontos szabályok, de ő úgy készül, hogy tud majd dolgozni, munkákat is vállal. A kérdés csak az, hogy az üzletek hogy lesznek nyitva, ahol az alapanyagokat veszi, de abban is bízik, hogy ha korlátozott nyitvatartási idővel, de nyitva lesznek. A tavalyi lezárás alatt is végig dolgozott.

Az első lezárás környékén is érzékelte, hogy többen tartottak a szerelési munkáktól, főleg az idősebb ügyfelei kérték, hogy halasszák későbbre inkább a munkálatokat. Hozzátette, hogy miután újranyitott az ország, ezt már nem egyáltalán, „valószínűleg meg is unták az emberek” – mondta.

Az állatorvosok nem számítanak szigorításra

A tavalyi lezárás nem vonatkozott rájuk, időkorlátozás nélkül rendelhettek. Bíznak is benne, hogy ez a mostani lezárásnál sem lesz másképp, hisz a bejelentésnél úgy tűnt, hogy hasonló lesz a tavalyihoz. Persze a konkrét megerősítést meg kell várni, mondta egy budapesti állatorvos.

A bejelentés után egy belső szakmai levelezőlistán többen beírtak, hogy akkor vajon velük mi a helyzet, és egy órán belül reagált a kamarai elnök, hogy mindenki várjon még, ne spekuláljon: amint kijön a közlöny, a jogászok értelmezik, és ha nem világos valami, akkor tájékoztatást fognak kérni az Agrárminisztériumtól.

„Feltételezzük, hogy engedélyezni fogják a működésünket, mert egy beteg állat nem várhat két hetet, ha olyan problémája van”

– mondta, és hozzátette, úgy látja, az állatorvosok többsége nyugodt, és azt gondolja, rendben lesz minden a lezárás alatt is.

Egy macska fogköveit távolítják el egy budapesti állatorvosi rendelőben 2013 februárjában – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Egy macska fogköveit távolítják el egy budapesti állatorvosi rendelőben 2013 februárjában – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Mi lesz a Tüzép-telepekkel? Jó kérdés!

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tüzép munkatársa arról beszélt, fogalmuk sincs, hogy nyitva lehetnek-e, és ha igen, milyen korlátozásokkal vagy feltételekkel. A tavaly tavaszi lezárásnál mindenesetre nyitva maradhattak, délután háromkor kellett zárniuk, a kiszállítás pedig folyamatos volt. De most úgy érzik, és készülnek is arra, hogy teljesen zárniuk kell.

Hozzátették, hogy nagyon pörög az építkezés, felújítás, folyamatosak a megrendelések, vásárlások, a tegnapi bejelentés után pedig vagy százan telefonáltak nekik azonnal, hogy akkor mi lesz az anyagellátással. Ahogy egyébként más Tüzép-telepekkel is folyamatosan beszélnek, egyeztetnek, és azt tapasztalja, a többség pesszimista a zárást tekintve.

Szerintük nagyon elhamarkodott volt ez a részleteket nem tartalmazó bejelentés, így kapkodás lett, és bizonytalanság. Nehéz helyzet, belátják, a vírust is meg kell állítani, nekik is van kollégájuk karanténban, de nagyon nem volt jó ötlet a részletek kidolgozása vagy ismertetése nélkül bejelenteni a zárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!