A kormány tudta, hogy márciusig kevesebb vakcina érkezik, állítja az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője

2021. február 12. – 21:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány korában is tisztában volt azzal, hogy márciusig kevesebb vakcina érkezik – állítja Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az Indexnek adott interjújában.

Zupkó azt mondta, hogy a közös uniós beszerzés minden lépéséről valamennyi kormánynak tudomása volt, minden lépés a tagországok képviselőinek egyetértésével történt. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője ehhez azt is hozzátette, hogy novemberben még a magyar kormány is arról beszélt, hogy a közös beszerzés részleteit figyelembe véve április-május környékén kezdődhet meg a tömeges oltás hazánkban:

„Ebből is látszik, hogy a kormány tisztában volt azzal, hogy január és március között a szállítások is kisebb mértékűek lesznek. Ahogyan azzal is tisztában vannak a tagországok kormányai, hogy március után már százmilliós nagyságrendű vakcinaszállítmányok lesznek.”

Arról, hogy jogosan brüsszelezik-e vakcinaügyben a kormány, illetve hogy miben hibázott Brüsszel, és mi az, amiért nem felelős az oltóanyaok beszerzésének ügyében, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Azt, hogy az Európai Bizottság valóban a közbeszerzési eljárások felülvizsgálatát kérte-e a magyar kormánytól, Zupkó nem erősítette meg, de nem is cáfolta, mikor erről kérdezték. Csak annyit ismételt meg, hogy az Európai Bizottság nem kívánja kommentálni az erről szóló híreket.

A Reuters nyomán mi is megírtuk, az Európai Unió belsős dokumentumok alapján úgy tűnik: a közbeszerzési törvények szigorítására szólította fel Magyarországot a rendszerszintű visszaélések miatt. Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke erre azt mondta,

valójában arról van szó, hogy Magyarország túl transzparensen jár el, ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a szabálytalanság.

A történet aztán új fordulatot vett, amikor Gulyás Gergely kedden közölte, hogy a kormány semmilyen, sem hivatalos, sem informális megkeresést nem kapott a brüsszeli testülettől, a Reuters értesüléseit pedig álhírnek nevezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!