Reuters: Az EU a közbeszerzés átláthatóbbá tételére szólította fel Magyarországot

2021. február 8. – 15:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közbeszerzési törvények szigorítására szólította fel Magyarországot az EU – derül ki a Reuters birtokába jutott belső dokumentumokból.

A lap szerint az Európai Bizottság szerint még azelőtt szükség lenne a rendszerszintű csalások visszaszorítására, hogy az EU helyreállítási alapjából több milliárd euró válna elérhetővé.

A 750 milliárd eurós rendszer irányítása az Európai Bizottság feladata, amely már több tagállam számára tisztázta, hogy a segélycsomag elköltésére tett javaslataik javításra szorulnak. A Bizottság emellett konkrét változtatásokat akar Magyarország közbeszerzési törvényeiben – áll a január 26-i bizottsági dokumentumban, amely meghatározza az Orbán Viktor miniszterelnök kormányától megkövetelt konkrét jogi változásokat.

„A verseny a közbeszerzésekben nem elegendő a gyakorlatban” – áll a dokumentumban, amely az adatok átláthatóságának javítására és a közbeszerzési folyamat nyíltabbá és igazságosabbá tételére szólítja fel a tagállamokat, köztük hazánkat is.

A Bizottság csalásellenes szervezete, az OLAF tavalyi jelentése szerint 2015 és 2019 között Magyarországon az uniós források elköltésének csaknem 4 százalékában volt szabálytalanság, amely összehasonlítva az uniós átlag 0,36 százalékával, igen rossz arány. Még a második legrosszabb eredmény tulajdonosánál, a 0,53 százalékos Szlovákiánál is sokkal rosszabban teljesítettünk.

A bizottsági dokumentum szerint a magyar közbeszerzésekben lévő csalások és a rosszul elköltött támogatások visszafizetésének elkerüléséhez jogi változtatásokra lesz szükség, amelyeknek köszönhetően növekszik az átláthatóság, az ajánlattevők közötti valódi verseny és az elszámoltathatóság.

A Reuters szerint a magyar kormány még nem kommentálta a bizottsági dokumentumot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!