Áprilisra már majdnem minden harmadik ember megkaphatja a vakcinát Dániában

2021. február 6. – 15:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dániában júniusra már a lakosság majdnem kétharmadát beolthatják, és Franciaországban is bőven ötven százalék felett lehet addigra az átoltottság. Ez abból a táblázatból derült ki, amit Pascal Canfin francia EP-képviselő osztott meg Twitter-oldalán pénteken.

Az oltóanyag-szerződések átláthatóságának egyik élharcosaként emlegetett képviselő a nyilvános adatokból szedte össze, hogy az uniós tagállamokba saját közlésük alapján mennyi adag vakcina érkezik a következő hónapokban, és azzal a lakosság hány százalékát tudják majd beoltani.

Dánia, Franciaország és Svédország tette közzé a teljes oltási menetrendjét június végéig. A három ország közül lakosságarányosan a dánok állnak a legjobban:

a lakosság 64,2 százalékának beoltására elegendő vakcina érkezik júniusig.

Februárban ez az arány még csak 6,6 százalék. A franciák ebben februárban még csak a lakosság 6,1 százalékát tudják beoltani koronavírus ellen, júniusra azonban ez a szám már 58,4 százalékra nőhet, míg Svédországban a lakosság valamivel több mint a fele kaphatja meg nyár elejére a vakcinát (50,1 százalék). Ebbe Pascal beleszámolta a három engedélyezett vakcina (Pfizer, Moderna, AstraZeneca) mellett a Johnson & Johnson és a CureVac oltóanyagait is.

Az uniós tagállamok közül a táblázat alapján még Németország, Luxemburg és Lengyelország osztotta meg, hogy márciusig hány vakcinára kötöttek szerződést. Az EuroNews azt írja, azért se lehet tudni pontosan, hogy melyik országba mennyi vakcina érkezik, mert az Európai Bizottság csak keretszerződést kötött a gyógyszergyártókkal, és az egyes tagállamok külön-külön állapodtak meg a gyógyszergyártókkal a szállítmányokról.

Dániát Gulyás Gergely is példaként hozta fel a január 28-i kormányinfón. Tévedésből azonban nemcsak azt emelte ki, hogy az északi országban magas az oltási arány, hanem azt is mondta, hogy Dániában is használnak kínai vakcinát. Később aztán levélben jelezték, hogy Szerbiára gondolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az északi országban egyébként azért ilyen magas már most a beoltottak aránya, mert nem teszik félre a két adagos oltások második adagját azoknak, akik megkapják az elsőt, hanem inkább halasztják a második kört, hogy minél többen kaphassák meg az elsőt. Az izraeli adatok viszont azt mutatják, a Pfizer koronavírus elleni vakcinájából az első dózis még nem nyújt olyan hatékony védelmet, mint remélték, ezért nem biztos, hogy kifizetődő a dán stratégia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!