Ismét több százan tüntettek a vendéglátóhelyek megnyitásáért a Hősök terén
2021. február 1. – 13:00
frissítve
A vasárnapi tüntetés után hétfőn ismét legalább 2-300 ember ment ki a Hősök terére a Le az Adók 75%-ával Párt felhívására. A koronavírusjárvány miatt meghozott intézkedések, köztük a vendéglátóhelyek bezárása ellenhogy tiltakoztak. A tér közepén gyülekeztek déltől, a rendőrök pedig hamarosan elkezdték igazoltatni a demonstrálókat.
Frissítés: A BRFK közlemény szerint a rendőrök ezúttal is elsősorban figyelmeztetésben részesítették a jogszabályellenes gyűlés helyszínén tartózkodókat. A maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 7 résztvevővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, további 11 résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek. A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányág pedig közigazgatási eljárást kezdeményezett.
Ecsenyi Áron, a tüntetés szervezője első megszólalásában kihívta Bede Zsolt és Bordács Bálint újságírókat egy vitára kedd estére, mert szerinte inkorrektül számoltak be a vasárnapi megmozdulásról. Ezután elindították a tömegben a megafont, hogy mindenkinek megadják a lehetőséget, hogy elmesélje a saját történetét.
Az első megszólalónál rögtön kisebb konfliktus alakult ki, ugyanis a 200 km-ről érkező idősebb férfi az oltástagadó narratívát erősítette, ezért a szervezők megpróbálták elvenni tőle a megafont, többen azonban azt kifogásolták, hogy nem hagyják végigmondani a beszédét.
A rendőrség a vasárnapi tüntetéshez hasonlóan ismét igazoltatta a résztvevőket, közölték velük, hogy a rendezvény sérti a gyülekezési jogot és a veszélyhelyzet idejére felfüggesztő rendeletet, jelenlétükkel szabálysértést követnek el, ezért felszólították őket, hogy a legrövidebb útvonalon távozzanak. Helyszíni tudósítónk szerint arról számolt be, hogy az egyik felszólalót a rendőrök körbeállták, majd átkutatták a ruházatát és a táskáját. Ezután nagyjából 10-20 fiatal leült a tér közepén, és így tiltakoztak a rendőri igazoltatás ellen.
Az egyik felszólalót azután igazoltatták, hogy elszavalta Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét. A rendőrök felvették az adatait, és azt mondták neki, hogy szabálysértési feljelentést tesznek ellene a gyülekezési tilalom megszegése miatt. Ő később még többször is megszólalt, és egy nagyobb tüntetésre hívta az embereket.
Negyed kettő fele többen elindultak hazafele, miután a rendőrök is erre szólították fel azokat, akiket igazoltattak. A nagyjából 200 fős keménymag továbbra is kitartott, miközben egy komolyabb rendőri sorfal gyülekezett a tér Műcsarnok felőli oldalán.
„Ez nem a vírusról szól! Amíg ti osztozkodtok, mi éhen halunk!” – lehetett olvasható egy táblán, egy másikon pedig tömött BKV-ról, tömött plázákról és tömött kaszinókról írtak – ezzel állították szembe a bezárt éttermeket.
Ecsenyi Áron arról beszélt a rendezvény egy pontján, hogy a polgári engedetlenséghez mindenkinek joga van, és arra a párhuzamra hívta fel a figyelmet, hogy Kaleta Gábor félmilliós büntetést kapott, miután 19 ezer, gyerekekről szóló pornográf felvételt találtak a számítógépén. Ezzel szemben őket 1,5 millióra büntették múlt vasárnapi demonstráció miatt.
Ecsenyi bejelentette, hogy vasárnap délben folytatják a tiltakozást, a Kossuth térre hirdetik meg a következő megmozdulást, később pedig már azt mondta, hogy mostantól minden nap délután 16 órára várják a demonstrálókat a Parlament elé.
14 óra után már alig 60-70 ember maradt a Hősök terén. A főszervezők is jelezték, hogy a rendezvénynek vége, de többen még nem akartak hazamenni. A rendőrök a tér több sarkán is felsorakoztak, páran közülük pedig videófelvételeket készítettek az igazoltatásokról és a tiltakozásról.
A Telex élő közvetítését itt tudja visszanézni:
A vasárnapi tüntetés megszervezése miatt Ecsenyi Áront, testvérét és harmadik társukat fejenként 500 ezer forintra büntette a rendőrség. Ecsenyi azt mondta, ez nem tántorította el attól, hogy a hétfői demonstrációt is megtartsák, és arra buzdítják az üzlettulajdonosokat, hogy hétfőn tömeges üzletnyitással gyakoroljanak polgári engedetlenséget. A Police.hu vasárnap esti közleménye szerint összesen hat emberrel szemben kellett intézkedni.