1569 új fertőzöttet, 93 új halálos áldozatot regisztráltak

2021. január 28. – 08:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1569 újabb esetben mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 363 450 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93 beteg, így az elhunytak száma 12 291 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 249 003 fő, az aktív fertőzöttek száma 102 156 főre csökkent.

3669 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 161 215 fő kapott oltást, közülük 26 293-an már a második oltásukat is megkapták. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása napokon belül lezárul, mától az idősotthonokra összpontosul a vakcináció. A cél az, hogy a következő napokban minden idősotthonba és bentlakásos szociális intézménybe eljussanak az oltócsapatok.

A kormány döntéseit a védelmi intézkedésekről a mai kormányinfón ismertetik – számolt be a legfrissebb fejleményekről a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap. Az adatok alapján 13 093 tesztet végeztek. Egy nappal korábban 85 halálos áldozatot és 1004 új fertőzöttek közöltek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján az új fertőzöttek számának mérséklődéséről beszélt, azt mondta, lecsengőben van a járvány második hulláma Magyarországon. „Jelentős a gyógyultak száma, és egyre csökken az aktív fertőzötteké” – fogalmazott.

Hiába a kedvező járványügyi adatok, valószínűleg ennyi még nem elég az enyhítéshez: az országos tisztifőorvos szerint ehhez a társadalom nagyobb arányának beoltására van szükség. Az esetleges mérséklésről mindenesetre a szerdai kormányülésen tárgyalt a kormány.

Vakcinaügyileg úgy áll az ország, hogy eddig 201 ezer ember oltására elegendő oltóanyag érkezett be, az országos tisztifőorvos szerint pedig akár EU-n belüli, akár a kontinensen és a szövetségen kívüli vakcinabeszerzésre van szükség a hazai tömeges oltások felpörgetéséhez. A tisztifőorvos szerint intenzíven zajlik az oltási program, ezt csak a vakcina rendelkezésre állása korlátozza. „Bízunk abban, hogy a jövőben az uniós forrásokon kívüli vakcinákat is elérjük” – mondta.

AZ EMA, az EU gyógyszerügynöksége pénteken hagyhatja jóvá az AstaZeneca vakcináját, az EU azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a cég adjon magyarázatot arra, hogy miért késlekednek az oltóanyag kiszállításával. Az AstraZeneca belgiumi gyártóüzemében léptek fel gyártási problémák, ám az EU szerint a cégnek a korábban beígért oltóanyag-mennyiséget kell szállítania, a kialakult hiányt a vakcinagyártó brit üzemeiből is pótolni kell.

Ha ez nem volt még elég, szerdán részlegesen kiürítették a gyártó egyik walesi üzemét egy gyanús csomag miatt. Az incidens az AstraZeneca nagy-britanniai szállítási hálózatának részeként működő, a gyógyszerek kiszerelésével foglalkozó Wockhardt UK-nál történt, amely ampullákba, illetve fecskendőkbe tölti és becsomagolja a vakcinát.

Rövidesen egyébként patikában is kapni lehet otthoni használatú gyorstesztet Magyarországon, a svájci Biosynex termékével ujjbegyvérből beazonosítható a tünetes betegek fertőzöttsége, a múltbeli, már lezajlott fertőzés, illetve az oltottak védettsége. A gyorsteszt pontossága az elvégzett vizsgálatok alapján megközelíti a 100 százalékot.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!