Müller Cecília: A korlátozások feloldásával meg kell várni, hogy a tömeges oltásokhoz elég vakcina érkezzen

2021. január 27. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos tisztifőorvos szerint mindössze az elhunytként nyilvántartottak 4 százalékának halálát okozta valóban a koronavírus.

Mintegy 5200, jellemzően orvosi vagy egészségügyi felsőoktatási hallgató vett részt eddig a járvány elleni védekezésben – közölte az operatív törzs tájékoztatóján Schanda Tamás. Az ITM államtitkára szerint 15 757 műszakban vett részt egészségügyi hallgató a mentőszolgálatnál, de további egyetemek hallgatói is hozzájárultak a vírus elleni védekezéshez, akár adminisztratív feladatok elvégzésével, akár sofőri tevékenységgel. Sokan a vizsgaidőszak alatt is segítik a járvány elleni munkát, ezért a kormány az elvégzett munka után járulékmentes fizetést, valamint ösztöndíjat, továbbá tanulmányi kompenzációt, így meghosszabbított vizsgaidőszakot és pluszkrediteket nyújt.

Schanda Tamás szerint azok, akik ezekkel az elhivatott fiatalokkal szemben összeesküvés-elméletekkel, álhírekkel, és a szabályok megszegésére való buzdítással veszélyeztetik a járvány elleni védekezést, a legnagyobb bűnt követik el a társadalom ellen. Az államtitkár a „brüsszeli elhibázott vakcinabeszerzés” nyomán alacsony magyarországi átoltottság ellenére türelemre és összetartásra kérte az online tájékoztató nézőit, szerinte a kormány mindent megtesz, hogy Magyarország minél előbb legyőzze a koronavírus okozta kihívásokat.

Kiss Róbert, az operatív törzs rendőr illetékese beszámolt a rendkívüli jogi helyzetben végrehajtott hatósági intézkedésekről – több mint 30 ezer rendőri intézkedést hajtottak már eddig végre –, majd átadta a szót Müller Cecíliának. Az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy lecsengőben van a járvány második hulláma Magyarországon, folyamatosan csökken az új megbetegedések számra.

„Jelentős a gyógyultak száma, és egyre csökken az aktív fertőzötteké”

– hangzott el az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. A szerdai adatok szerint ugyanis 1004 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 361 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 85 beteg, így az elhunytak száma 12 198 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 246 596 fő, az aktív fertőzöttek száma 103 087 főre csökkent. 3809 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília szerint nagyon fontos, hogy főként a sérülékeny, magas kockázatú csoportokat részesítsük előnyben az oltási program alapján. Emlékeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók oltakozására meglehetősen hosszú, egy hónapos időintervallum állt lehetőségre, amely napokon belül lezárul. Persze ezután is igénybe vehetik a vakcinát, de folytatni kell az oltási tervet: „tovább kell lépnünk”, mondta.

Egyértelműen sokkal intenzívebbé válik majd a védőoltások beadása az idősotthonokban, és egyéb szociális intézményekben. Lehetőség szerint mindenkit beoltunk majd ezekben az intézményekben, legalábbis annyi embert, amennyit az országba érkező oltóanyag-mennyiség lehetővé tesz – mondta Müller Cecília.

A tisztifőorvos szerint továbbra is 4 százalék azoknak az aránya, akiknek nem volt semmiféle ismert társbetegsége, tehát közvetlenül a koronavírustól, az annak szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban, vagy más következményben vesztették életüket.

Müller beszélt a Magyarországra érkező vakcinaszállítmányról, és arról, hogy a héten még egy Moderna-szállítmány érkezik, és ezeket minél szélesebb körben igyekeznek felhasználni.

A tisztifőorvos szerint a korlátozások enyhítéséről tárgyal szerdai ülésén a kormány, de ehhez a társadalom nagyobb aránynak beoltására van szükség.

Eddig 201 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezett az országba, Müller pedig arról beszélt, hogy akár EU-n belüli, akár a kontinensen és a szövetségen kívüli vakcinabeszerzésre van szükség a hazai tömeges oltások felpörgetéséhez. A tisztifőorvos szerint intenzíven zajlik az oltási program, ezt csak a vakcina rendelkezésre állása korlátozza.

„Bízunk abban, hogy a jövőben az uniós forrásokon kívüli vakcinákat is elérjük”

– fogalmazott.

Az országos tisztifőorvos az úgynevezett sajtómegkeresésekre válaszolva közölte, lehetőség van arra, hogy soron kívül megkapják az oltásra a terv szerint jogosultak a vakcinát akkor, ha valaki visszautasította vagy lemondta az oltását.

„Puffert kell képezni az oltatandó személyek esetében az oltópontokon, mert így ha valaki nem tud megjelenni, akkor egy olyan személy kaphatja meg, aki meg tud jelenni”

– mondta kérdésre Müller Cecília. Az egészségügyi hatóságok egyébként vizsgálják, hogy Hiesz György, Gyöngyös polgármestere miként kaphatta meg jogosulatlanul a vakcinát. Müller szerint azok, akik megkapták a második adag vakcinát is, mentesülnek majd a karanténszabályok alól, az idevágó szabályozást „tervezik”.

Szerdán ismét nem válaszolt az operatív törzs – ahogy lapunk létezése óta még egyszer sem – a Telex kérdéseire, amelyek szerdán ezek voltak, avagy lettek volna:

  • Mennyire tartják a járványügyi szabályokkal összeegyeztethetőnek az úgynevezett „elviteles” alkoholos ital – forralt bor, sör – árusítását, adott esetben annak közterületi – például a vendéglátó egységek közelében, gázmelegítő alatti – fogyasztását?
  • Ha ezek a „cselek” a járvány terjedése miatt veszélyesek, akkor tett-e az operatív törzs javaslatot a kormánynak arra, hogy kompenzálja a vendéglátóipari vállalkozásokat a kieső bevételek miatt?
  • Milyen segítséget javasol az operatív törzs a vendéglátóipar számára, hogy a körükben növelhető legyen a szabálykövető magatartás?
  • Ha most a lakosság egy bizonyos arányának beoltásáig nem tartják lehetségesnek a korlátozások enyhítését, akkor a tavaly tavaszi, első járványhullámot követő újranyitást utólag elhibázott lépésnek értékelik?
  • Mi a tisztifőorvos véleménye az egyre növekvő nyitás-pártiság, a polgári engedetlenségi kezdeményezések sora, valamint azoknak a szakmai és politikai kezdeményezéseknek az esetében, amelyek a korlátozások fokozatos feloldását követelik?

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!