Hónapokkal az olimpia után érheti el Japán a nyájimmunitást

2021. január 25. – 09:04

Másolás

Vágólapra másolva

Szuga Josihide japán miniszterelnök éppen egy hete beszélt arról, hogy országa képes lesz ellenőrzés alatt tartani a koronavírus-járványt, és megrendezi a tavalyról idén nyárra halasztott olimpiát. A terv megvalósításához minden más ázsiai országnál több vakcinát foglaltak le, egy londoni elemző előrejelzése szerint azonban az oltásokkal is csak hónapokkal az olimpia tervezett időpontja után érnék el a nyájimmunitást az országban – írja a Reuters.

A japán kormányfő korábban 2021 közepére ígérte a teljes népességnek elegendő vakcinamennyiség beszerzését, az Airfinity szakértője, Rasmus Bech Hansen szerint azonban ez nem igazán tűnik reálisnak. Hansen szerint Japánban nagyjából októberre, vagyis két hónappal a tokiói olimpia lezárulta után érhetik el a nyájimmunitáshoz szükséges, durván 75 százalékos átoltottságot. Japán összesen 314 millió egységnyit rendelt a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcináiból.

Ez bőven elég is lenne az országnak, ám a világszerte problémákat okozó készlethiány miatt nem valószínű, hogy időben meg is kapják az oltóanyagot.

Kono Taro, a japán vakcinaprogram vezetője múlt héten februárra ígérte az oltások megkezdését, de azt a célt ő sem látta megvalósíthatónak, hogy az ország júniusra megfelelő mennyiségű oltóanyaggal rendelkezzen. Japán legnagyobb problémája az, hogy főként az Egyesült Államokból érkező oltóanyagokra támaszkodik.

Hiába foglaltak le elegendő mennyiséget például a Pfizer vakcinájából, könnyen lehet, hogy az amerikai hatóságok visszatartják a meglévő készletet, hogy otthon küzdhessenek meg a járvánnyal. Amerikának durván 100 millió oltásra lenne szüksége, hogy biztonságban tudja magát, ezek jelentős részét pedig valószínűleg a Japán által lefoglalt készletből biztosítják majd. A Pfizer korábban azt nyilatkozta, hogy mindent megtesz a termelés növeléséért, az idei évben 2 milliárd vakcina legyártását tervezik.

A japán álláspont szerint az olimpiát azért is kell megrendezni, mert ez a koronavírus legyőzésének bizonyítéka lehetne, de egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy ez össze is jön majd. A legfrissebb felmérés szerint a japán lakosság 80 százaléka úgy gondolja, hogy nem lenne szabad megtartani az olimpiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!