Japán eltökélt, az olimpia megrendezése a koronavírus legyőzésének bizonyítéka lesz

2021. január 18. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A japán miniszterelnök szerint országa képes lesz ellenőrzés alatt tartani a koronavírus-járványt, és megrendezi a tavalyról idén nyárra halasztott olimpiát – írta az MTI.

Szuga Josihide az új parlamenti ülésszak nyitányán azt ígérte, kormánya áttekinti a törvényi szabályozást, hogy a lakossággal betartassa a pandémia visszaszorítására hozott intézkedéseket. Japán kérésekkel és nem kötelező jellegű szabályozással is képes volt kordában tartani a járványt. Az ország nem zárt be, a politikai vezetés ajánlásokat fogalmazott meg a szociális távolságtartásra és az otthonmaradásra, illetve az üzleti élet szabályozására.

Az elmúlt hetekben számottevően nőttek az esetszámok, és az aggodalmat növelte, hogy megjelentek a korábbinál fertőzőbb vírusvariánsok. A japán kormány január 7-én vészhelyzetet hirdetett Tokióban és a szélesebb agglomerációban, az intézkedés egyelőre egy hónapig tart.

Thomas Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és Szuga Josihide japán miniszterelnök – Fotó: AFP/Masanori Genko
Thomas Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és Szuga Josihide japán miniszterelnök – Fotó: AFP/Masanori Genko

A korlátozások kevésbé szigorúak, mint az európai országokban hasonló helyzetben bevezetett zárlatok. Japánban továbbra is megkérik az embereket, hogy maradjanak otthon, ne menjenek zsúfolt helyekre. Az éttermeket és bárokat felszólítják, hogy este 7 után már ne szolgáljanak fel alkoholt, 8-kor pedig zárjanak is be. A bevásárlóközpontok és az iskolák nyitva maradhattak. A múzeumokban, mozikban és egyéb rendezvényeken korlátozni kell a látogatók számát. Az ötezer fő feletti tömegrendezvényeket nem lehet megtartani.

Szuga a mostani felszólalásában még határozottabb hozzáállást ígért, és kijelentette:

az olimpia megrendezése a koronavírus feletti győzelem bizonyítéka lesz.

A fertőzés terjedését megakadályozó intézkedéseket igyekeznek betartatni, és eltökélten készülnek a nyári játékok megrendezésére, ami reménnyel és bátorsággal töltheti el a világot. Kompenzálnák az üzleti élet azon szereplőit, akik együttműködnek az intézkedések betartásában, illetve büntetnék azokat, akik akadályozzák ezek érvényesülését. Büntetés járhat azoknak is, akik fertőzöttként nem hajlandók kórházba menni vagy hátráltatják az egészségügyi szakemberek munkáját.

A legfrissebb felmérés szerint a japán lakosság 80 százaléka úgy gondolja, hogy nem lenne szabad megtartani az olimpiát. A miniszterelnök viszont azzal érvelt, hogy a vakcina a megoldás a helyzetre, és a lakosság beoltása februárban kezdődhet.

Szuga azt is jelezte, hogy mihamarabb találkozna Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnökkel, hogy együttműködjenek a vírushelyzet kezelésében, a klímaváltozás ügyében és további fontos kérdésekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!