1926 új fertőzöttet, 118 halálos áldozatot regisztráltak az elmúlt napban

2021. január 14. – 08:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1926 újabb esetben mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 347 636 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 118 beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett. 4689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 344-en vannak lélegeztetőgépen.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 220 304 fő, az aktív fertőzöttek száma 116 266 főre csökkent – írta csütörtökön a koronavirus.gov.hu. Az adatok alapján az elmúlt 24 órában 19 634 tesztet végeztek. Szerdán 1358 új fertőzöttről és 96 halálos áldozatról számoltak be, a mintavételek száma 18 550 volt. Szerda estig összesen már 96 101-en kaptak oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint idősotthonban lakók és dolgozók.

Szerdán az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a koronavírus halálos áldozatainak mindössze három százalékáról mondható el az, hogy nem volt semmilyen más alapbetegségük.

Ugyanitt bejelentették, hogy három beteg mintájában kimutatták a brit variánst, amiről Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta:

„Nyilvánvaló volt, hogy Magyarországot sem kerülheti el ez a variáns. Tudjuk róla, hogy rendkívül gyors terjedésre képes, és a megbetegítőképessége jóval magasabb, 50-70 százalékkal több, mint a koronavírusnak, amelyet a kezdet kezdetén azonosítottunk” – mondta. Hozzátette, hogy „a vakcinagyártók mindegyike állítja, hogy az alkalmazott vakcinák hatékonyak az új mutánssal szemben is”.

Ha már az oltásnál tartunk: a tisztifőorvost is beoltották már, a Pfizer–BioNTech vakcinájából kapott. Kedden újabb vakcinaszállítmányok érkeztek az országba. A Pfizer–BioNTech vakcinájából 81 tálca oltóanyag jött, ami 47 385 ember oltására elég, a Moderna oltóanyagából pedig 3600 ember vakcinációjára elegendő adag érkezett. Január 18-tól elkezdik beadni az oltások második körét is azoknak, akik az elsőt már elég régen kapták meg.

A Moderna ampullája egyébként 10 adagot tartalmaz, az oltóanyagot – a Pfizer vakcinájával ellentétben – nem kell feloldani, a két védőoltás között pedig 28 napnak kell eltelnie.

A Moderna és a Pfizer vakcinája nem kombinálható egymással, ezért mindenkinek félreteszik a második dózist, mivel csak így garantálható a védettség, ami fokozatosan alakul ki. Az elmúlt héten több helyen is olvasni lehetett arról, hogy a Pfizer vakcinája nem öt, hanem hat adagra elegendő oltást tartalmaz, ezt keddtől Magyarország is alkalmazza.

A vírus Angliában megjelent új mutációja ugyan nem okoz súlyosabb betegséget, mint az eddigiek, de 50-70 százalékkal fertőzőképesebb, ezért az emberek sokkal nagyobb valószínűséggel fogják elkapni és terjeszteni azt.

Múlt hét pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában közölte, hogy február elsejéig meghosszabbították a korlátozásokat, így marad a kijárási tilalom este 20 óra és reggel 5 óra között. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a középiskolások maradnak digitális oktatásban.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!