103 koronavírusos beteg halt meg szombaton

Másolás

Vágólapra másolva

1307 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 327 995 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a kormányzati járványügyi tájékoztató oldalon közzétett adatokból.

Meghalt 103 beteg, így az áldozatok száma 9884 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 168 381 fő, az aktív fertőzöttek száma 149 730 főre csökkent.

5619 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 403-an vannak lélegeztetőgépen. Az összesített halálozási adat alapján Magyarországon már több mint minden ezredik ember belehalt a járványba (hiszen az ország lakossága a KSH adatai szerint 2020-ban 9 769 526 fő volt).

Magyarországra eddig összesen 80 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett, amely 40 ezer egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. A vakcinákat 21 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre és Békéscsabára. A következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás. Az utolsó, 2020 utolsó napján adott kormányzati tájékoztatás szerint az első adag vakcinából eddig 5510 egészségügyi dolgozó kapott.

Az év első felében várhatóan újabb vakcinák kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, így Magyarországra további vakcinák is érkezhetnek, amelyekkel megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.

A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra eddig közel 600 ezren regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap arról beszélt, a szavazókörökben is berendeznek majd oltási pontokat, vagyis oda kell majd menniük az embereknek a vakcináért, ahol szavazni szoktak. Azt, hogy melyik társadalmi csoportot milyen sorrendben oltják be, itt nézheti meg.

Közben a világban 84 543 432-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 835 558-ra a halálos áldozatok és 47 573 839-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen, de szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!