Alig több mint 5700 tesztet csináltak egy nap alatt Magyarországon, majdnem 4000 fővel nőtt a fertőzöttek száma

2020. december 1. – 09:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3951 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 221 073 főre nőtt Magyarországon a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 977 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu.

A mai adatok közül az egyik legfurcsább a tesztek száma, amely szokatlanul alacsony. Múlt héten többször is 20 ezer felett volt a napi tesztszám, sőt, járt 30 ezer felett is. A hivatalos koronavírus-oldal szerint az elmúlt 24 órában azonban mindössze 5758 tesztet végeztek a hatóságok.

Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon többnyire alapos gyanú esetén tesztelnek, és nem ritkán előfordulhat az is, hogy napok telnek el a mintavétel és az eredmény kiértékelése között, de ettől függetlenül magasnak tekinthető a 68 százalékos úgynevezett pozitivitási ráta, amelyet az elvégzett tesztek (5758) és a regisztrált pozitív esetek (3951) számából kapunk meg. (November 16-án már előfordult, hogy reggel egy alacsonyabb tesztszámot tettek közzé, aztán az operatív törzs nem sokkal később közölte: „adatszolgáltatási késedelem miatt nem végleges” a szám, az adatot később frissítik. Nem tudni, hogy ma is erről van-e szó.)

A gyógyultak száma jelenleg 64 802 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 151 294 fő. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 23 százaléka, a gyógyultak 25 százaléka budapesti. 7884 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 662-en vannak lélegeztetőgépen.

A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon és a kórházi gyorsteszteléssel kiszűrtek is. A bölcsődei, óvodai, iskolai, szociális és egészségügyi dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredményét a mai sajtótájékoztatón ismertetik.

Az elmúlt 24 órában ismét nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, a tegnapihoz képest összesen 150-nel magasabb a mai adat. A lélegeztetőgépen lévők száma azonban néhány napja már stagnál vagy alig emelkedik.

A legfontosabb hétfői hírek közé tartozik, hogy a Magyar Orvosi Kamara honlapjáról kiderült, az elmúlt héten hat orvos és ápoló hunyt el a Covid miatt. Kevesebb mint ezer lélegeztetőgép került ki a magyar kórházakba a beszerzett 17 ezerből. Nagy-Britanniában beváltak a korlátozások, jelentősen csökkent az új esetek száma.

Koronavírusos Törőcsik András, kórházban kezelik az Újpest legendás futballistáját. Böjte Csaba szerzetes elhagyhatta a kórházat. Biztonságos vakcinát jelentett be a Moderna. Kemenesi Gábor virológus szerint pedig nehéz tél vár ránk.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!