Nagy-Britanniában beváltak a korlátozások, jelentősen csökkent az új esetek száma

2020. november 30. – 12:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem a harmadával visszaesett a koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában a szigorítások elrendelése óta, idézte az erről szóló tanulmányt a BBC és a Guardian. A legnagyobb mértékű visszaesést a járvány által legsúlyosabban érintett régiókban tapasztalták, de hozzáteszik, hogy Angliában még mindig viszonylag magas az esetszám.

Matt Hancock egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy „még nem dőlhetünk hátra az adatok láttán”.

A kutatás 100 ezer ember tesztelése alapján készült. A legfrissebb becslések szerint a vírus R reprodukciós rátája 0,88-ra csökkent. A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testülete, a SAGE szerint ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan kevesebb mint kilenc embernek adja át a vírust, vagyis valószínűleg lassul a járvány terjedése.

A legutóbbi, októberi tanulmány szerint a felfelé ívelő szakaszban minden kilencedik nap megduplázódott az új esetek száma, a visszaesés ennél jóval kisebb tempóban történik majd: harminchét nap kell a megfeleződéshez.

Az MTI vasárnapi híre szerint Nagy-Britanniában eddig 57 949 halálos áldozata van a Covid-19 betegségnek. Az eddig elvégzett koronavírus-tesztek száma megközelíti a 40 milliót, ezek közül 1 617 327-nek az eredménye lett pozitív.

A visszamenőleges számítások alapján áprilisban valószínűleg meghaladta a százezret a naponta bekövetkező új koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában, bár az akkor még igen szűkös tesztelési kapacitással ennek csak a töredékét lehetett kiszűrni.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!