Müller Cecília ismertette a megyei fertőzöttségi adatokat

2020. november 24. – 13:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt 24 órában 3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és újabb 117 beteg halt meg. A fertőzöttek száma mellett Müller Cecília szerint fontos adat, hogy jelenleg 7598 koronavírusos beteget ápolnak egészségügyi intézményekben, akik közül 638-an vannak lélegeztetőgépen.

„Ezek a számok nehezen csökkennek, enyhén emelkedő tendenciát mutatnak, de talán már nem exponenciális mértékben”

– fogalmazott az országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

A települések 91 százalékában van már igazolt fertőzött, de Müller szerint a többi településen is jelen lehet a koronavírus. A tisztifőorvos a tájékoztatón ismertette, hogy melyik megyében hány aktív fertőzött van jelenleg.

  • Budapesten 29 240,
  • Pest megyében 19 191,
  • Győr-Moson-Sopron megyében 9824,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 7056,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6846,
  • Hajdú-Bihar megyében 6719,
  • Bács-Kiskun megyében 6133,
  • Veszprém megyében 5430,
  • Vas megyében 4701,
  • Csongrád-Csanád megyében 4495,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4160,
  • Fejér megyében 4123,
  • Békés megyében 3822,
  • Baranya megyében 3797,
  • Heves megyében 3596,
  • Komárom-Esztergom megyében 3583,
  • Nógrád megyében 3382,
  • Zala megyében 3360,
  • Somogy megyében 2423 és
  • Tolna megyében 1972 aktív fertőzött van jelenleg.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a 47. héten Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron emelkedett a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége. Ezeken a helyeken még a fertőzések további emelkedésére kell számítani – tette hozzá a tisztifőorvos. Kecskeméten és Szolnokon ugyanakkor egy kicsit csökkent a tendencia.

Müller szerint kellő mennyiségű magyar tapasztalat gyűlt már össze a szennyvíz vizsgálata során, és külföldről is érdeklődnek a módszertan iránt. „Igazolódott az a tény, hogy a szennyvízben mért vírus örökítőanyag mennyisége egyértelműen mutatja a várható fertőzöttek számát. Azt lájuk a saját adatainkból, hogy körülbelül négy-öt nap múlva jelentkezik. Egy jó indikátor, jó mutató arra nézve, hogy körülbelül mire számíthatunk a szennyvízvizsgálatot követő egy héten belül.”

Müller szerint még mindig nem látni a járvány tetőzését.

A hét elején elkezdték a tanárok és az egészségügyi dolgozók célzott tesztelését, a folyamatban egészségügyi képzésben tanulók és műszaki egyetemisták is részt vesznek. Müller azt mondta, a mintavételre biztosítanak a hallgatóknak védőfelszerelést, ettől függetlenül előfordulhat, hogy megfertőződnek a tesztelők, más országokban is van erre pár példa.

Később újságírói kérdésre azt mondta, hogy hetente összegzik a tömeges tesztelés eredményét, és közzéteszik majd.

A Hvg.hu kérdésére pedig azt válaszolta, nem gondolják, hogy kötelezővé kellene tenni a tesztelést a tanároknak és az egészségügyi dolgozóknak. „Felajánljuk és javasoljuk, hogy vegyék igénybe” – fogalmazott. Ez szerinte egy lehetőség, olyan, mint a népegészségügyi szűrés.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Müller azt is mondta, hogy Magyarországon

az egész járvány időtartama alatt az összes fertőzött 2,6 százalékát teszik ki az egészségügyi dolgozók,

ami kedvezőbb a többi ország adataihoz képest. Ez azt jelenti, hogy a mai adatok szerint több mint 4720 egészségügyi dolgozó lett koronavírusos tavasz óta

Az országos tisztifőorvos beszélt röviden a gyorstesztek működéséről is. Mint mondta, a gyorsteszteken két csík van:

  • a „C” a kontrollcsík,
  • a „T” a tesztcsík.

Ha mindkét csík elszíneződik, az eredmény pozitív, és a beteget fertőzöttnek lehet nyilvánítani. Azt is mondta, hogy a kontrollcsíknak mindig meg kell jelennie. Ha a „C” vonal nem színeződik el, akkor nem értékelhető a teszt, és akkor se értékelhető, ha egyik csík se színeződik el – ilyenkor meg kell ismételni a tesztet. Ha a „C” elszíneződik, a „T” nem, akkor negatív az eredmény.

A Nógrád Megyei Hírlap Majkáról kérdezte, akit 11 nap után, hétfőn engedtek ki a balassagyarmati kórházból, bár még pozitív volt a tesztje. Szívből örülök, hogy az énekes hazatérhetett – kezdte Müller a választ.

„Ő az egyik jelképévé vált annak, hogy milyen megfeszített, nagyszerű munkát végeznek az egészségügyi dolgozók. Üdvözlöm, hogy az egészségi állapota ilyen jóra fordult.”

Ezzel összefüggésben arról is beszélt a tisztifőorvos, hogy ha valaki az egészségi állapotánál fogva már nem igényel további kórházi ellátást, akkor hazatérhet az otthonába. „Feleslegesen fekszik a kórházban, ha már nincs szüksége olyan ellátásra, kezelésre, ami kizárólag a kórházban nyújtható.”

Ha valakinél csak enyhe tünetekkel zajlik a betegség, a tünetek jelentkezésétől számított tizedik napon már nem hordoz vírust, nem fertőző, nem jelent semmiféle veszélyt a környezetére nézve – folytatta Müller. A WHO nyolc napban határozta meg ezt az időpontot. Azokban az esetekben azonban, amikor kórházi kezelésre van szükség, még hosszabb ideig is pozitív lehet a beteg tesztje. Ha teljesen tünetmentes lesz, a 21. napon a kezelőorvos egészségesnek minősítheti, amennyiben más egyéb betegsége ezt nem befolyásolja.

Újságírói kérdésre Müller elmondta, hogy az operatív törzs javaslatára a kormány szerdán vizsgálja felül az elmúlt hetekben bevezetett korlátozásokat.

Számos adatot, elemzést, járványgörbét vizsgálnak, de azt nem árulta el Müller, hogy milyen javaslatokat tettek le a kormány asztalára.

Kiss Róbert az idősek hétfőn bevezetett vásárlási sávjáról beszélt. Mától hétköznap 9–11 óráig, hétvégén 8–10 óráig az ott dolgozókon kívül csak 65 éven tartózkodhatnak az élelmiszerüzletekben, drogériákban és a gyógyszertárakban. Ha az üzemeltető nem tartja be a szabályokat, a rendőrség közigazgatási eljárást indíthat ellene.

A rendőri ellenőrzések során az elmúlt egy napban Makón találtak egy sörözőt, amely a korlátozás ellenére nyitva volt, és többen ételt, italt fogyasztottak. Velük szemben szabálysértési szankciót alkalmaztak a rendőrök, a sörözőt pedig harminc napra bezárták. A borsodi Keleméren pedig játékversenyt rendeztek egy presszóban, és szeszes itallal szolgálták ki a vendégeket. Itt szintén bírságolt a rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!