Öt kutyasétáltatót is megbüntettek az éjszaka

2020. november 12. – 17:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt kutyasétáltató is megszegte a kijárási tilalmat csütörtökre virradó éjszaka, hárman helyszíni bírságot kaptak, két gazdi ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. A szerdán életbe lépő új szabály szerint este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van érvényben. A kutyasétáltatók ugyanakkor 500 méteres körzetetben elhagyhatják lakóhelyüket vagy szálláshelyüket. Ez az öt gazdi távolabb bóklászott kutyájával.

Kiss Róbert alezredes arról beszélt az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a rendőrök 273 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt. Összességében azonban kevesen voltak az utcákon a tilalom ideje alatt, és az ellenőrzöttek zöme rendelkezett a kijáráshoz szükséges munkáltatói igazolással. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az egyéni vállalkozók maguk állítják ki az igazolást és maguk is írják azt alá.

  • 80 embert figyelmeztettek a rendőrök,
  • 123 helyszíni bírságot szabtak ki,
  • 70 emberrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek.
Rendőrök járőröznek a Deák Ferenc térnél.Fotó: Huszti István / Telex
Rendőrök járőröznek a Deák Ferenc térnél.Fotó: Huszti István / Telex

Kiemelten ellenőrizték a vendéglátó üzleteket, ahol az új szabály szerint csak az ott dolgozók tartózkodhatnak. A vendégek csak arra az időre mehetnek be maszkban, amíg átveszik az elvitelre rendelt ételt.

Szerdán hét üzlet bezárásáról döntöttek, mert az üzemeltető vagy a tulajdonos nem tartotta be az előírásokat.

Harminc napra bezártak például egy VI. kerületi sörözőt, mert a tiltás ellenére is fogadott vendégeket, a rendőri ellenőrzés idején öten fogyasztottak ott szeszes italt. Ugyancsak bezártak egy VIII. kerületi presszót, ahol négy vendég volt, hárman ittak, de még a pultos sem viselte szabályszerűen a maszkot. A IV. kerületben és Encsen is hasonló intézkedésekre volt szükség.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Nyolc ember a gyülekezés tilalmát szegte meg, velük szemben szintén intézkedtek a járőröző rendőrök, írja az MTI.

Orbán Viktor hétfőn minden eddiginél keményebb szigorításokat jelentett be, majd kedd este jelentek meg a rendelet részletei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!