Müller Cecília: A magyar települések 85 százalékában jelen van a vírus

2020. november 12. – 15:37

Másolás

Vágólapra másolva

A pandémia a magyar települések 85 százalékát érinti, ennyi helyen regisztráltak már fertőzést – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette: több európai ország lényegesen rosszabb helyzetben van Magyarországnál, így itthon is arra kell törekedni és felkészülni, hogy a járványgörbét ellaposítsák, és fenntartsák az egészségügyi ellátás működőképességét. A napokban meghozott valamennyi intézkedés ezt szolgálja – közölte.

Müller Cecília szerint az uniós tagállamok között Magyarország jó helyzetben van. Az egymillió emberre vetített adatok szerint a fertőzöttek tekintetében a 10., az elhunytak száma alapján a 15. helyen áll Magyarország. Megerősítette lapunk információját is, miszerint a koronavírus-járvány miatt hozott kórházi látogatási tilalmak továbbra is érvényben vannak, azonban a hozzátartozó felkeresheti és elbúcsúzhat haldokló, végstádiumban lévő hozzátartozójától. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!