A Volánbusz is sűríti helyi járatait a járvány miatt

2020. november 7. – 11:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sűríti a Volánbusz a helyi járatait a járvány miatt hozott kormányrendelet alapján november 9-től.

A Volánbusz 16 megyei jogú városban látja el az önkormányzattal kötött szerződés alapján a biztosítja a helyi tömegközlekedést, összesen egymillió ember számára. A járatsűrítés naponta 2800 kilométerrel nagyobb menetteljesítményt jelent, ezzel tehermentesítve a munkanapok legzsúfoltabb időszakait – áll a társaság közleményében.

Munkanapokon több mint 330 többletjáratot állítanak forgalomba, illetve számos további járaton szóló járművek helyett nagy kapacitású csuklós autóbuszok közlekednek, valamint több esetben egyszerre két autóbusz biztosítja az esetleges zsúfoltság csökkentését. Egyes nagy foglalkoztatókhoz is pluszjáratokat állítanak forgalomba.

A 479/2020. (XI. 3.) számú kormányrendelet alapján a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében Budapesten és a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó gazdasági társaságok kötelesek járatsűrítési tervet készíteni a munkanapok reggel 7 és délelőtt 9, valamint délután 15 és este 19 óra közötti időszakára.

A Volánbusz 16 megyei jogú városban – Békéscsabán, Dunaújvárosban, Egerben, Érden, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Sopronban, továbbá Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen – biztosítja a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!