Gyorsan nő a halálesetek száma Csehországban

2020. november 7. – 14:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csehországban pénteken 196-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben, ezzel a március elején kirobbant koronavírus-járvány áldozatainak száma 4526-ra emelkedett – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közölt kimutatásból. Az igazolt fertőzöttek száma jelenleg 169 367. Kórházi kezelésre 8276 ember szorul, közülük 1180 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Ezek a számok is mérsékelten emelkednek vagy stagnálnak – írja az MTI.

Pénteken a laboratóriumi szűrések 11 549 új koronavírus-fertőződést mutattak ki, ami mintegy 1700-al kevesebb, mint csütörtökön. A pénteken elvégzett tesztek pontos számát még nem közölték, de az utóbbi napokban 32-34 százalékuk hoz pozitív eredményt, amit a szakértők nagyon magas aránynak tartanak. Ezen a héten csütörtökig napi átlagban 42 ezer szűrést végeztek Csehországban.

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. A maszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények. Ladislav Dusek, az egészségügyi információk és statisztikák hivatalának igazgatója szerint a járvány terjedési mutatója pénteken 1,01 volt. Andrej Babis kormányfő korábban azt nyilatkozata, hogy a hatóságok akkor enyhítenek az októberben bevezetett korlátozásokon, ha ez a mutató 0,8 alá süllyed.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!