Müller: A halálozások számában az uniós középmezőnyben vagyunk

2020. november 6. – 11:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken is tartott egyfajta tájékoztatást az operatív törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos elismételte a napi fertőzöttségi adatokat, majd azt is mondta, Magyarországon a halottak átlagéletkora 76,1 év. A cél az, hogy az egészségügy bírja a terhelést, de az országban van elég ágy, ismételte meg a már többször elhangzott mondatot. A halasztható műtéteket felfüggesztik, erről már Orbán Viktor is beszélt péntek reggel.

Uniós átlagban az egymillió emberre jutó fertőzöttek számában az alsó egyharmadban vagyunk Müller szerint (bár arról nem beszélt, hogy a fertőzöttek száma a tesztelések számától is függ, amiben pedig több ország megelőz minket). A halálozások számában a középmezőnyben van az ország, Müller szerint ott van több halott, ahol több a fertőzött.

Bár kérdezték arról az operatív törzset, hogy jelenleg hány egészségügyi dolgozó fertőzött, Müller csak arról beszélt, hogy a járvány kezdete óta az összes fertőzöttek 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó, tehát azt nem tudtuk meg, hogy jelenleg hányan fertőzöttek. A Telex kérdéseire megint nem válaszoltak.

Gál Kristóf alezredes pedig arról beszélt, az éjszakai korlátozás megszegéséért az első éjszaka, tehát csütörtökön éjféltől hajnali ötig 19-szer intézkedtek a rendőrök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!