Távoktatásra állnak át a szlovén általános iskolák

2020. november 05. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovéniában hétfőtől az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át – közölte a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az MTI tudósítása szerint a kabinet egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is. Az oktatási intézmények – az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével – már október 19-től távoktatásra álltak át.

Simona Kustec oktatási miniszter elmondta: a kormány döntése szerint a meghosszabbított őszi szünet után hétfőtől egy hétig mindenki számára online kezdődik az oktatás. Néhány kivétellel pedig az óvodák is zárva maradnak. Csak azoknak a gyerekeknek szerveznek felügyeletet, akiknek a szülei a rendőrségen, az egészségügyben vagy más létfontosságú szolgálatnál végeznek munkát.

Ales Hojs belügyminiszter közölte: szombattól egy hétig érvényben marad a hat főnél nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom, valamint továbbra sem nyithatnak ki a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok. Marad az éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt – magyarázta a tárcavezető.