Fertőzött lett a magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője

2020. november 05. – 16:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megfertőződött a koronavírussal Giovanni Constantino, a magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője. A magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldalának csütörtöki tájékoztatása szerint a szakember a válogatott stábtagok rendszeres tesztelésének egyikén adott pozitív mintát. Az MLSZ közleménye kiemeli, az azóta elvégzett újabb tesztek az edzői stáb többi tagjánál negatív eredményt hoztak, írja az MTI.

A magyarok jövő csütörtökön Izlandot fogadják az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a részben hazai rendezésű, 2021-re halasztott kontinensviadalra. Ezt követően három, illetve hat nappal Szerbia és Törökország válogatottját látják vendégül a Nemzetek Ligája B divíziójának ötödik és hatodik fordulójában.