Az MSZP egymillió forinttal támogatja a budapesti tanárok koronavírus-teszelését

2020. november 5. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP egymillió forinttal támogatja a fővárosi tanárok és iskolai dolgozók koronavírus-tesztelését – közölte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, az MSZP elnökségének tagja, aki az elmúlt években közpénzből nagyvonalúan támogatott profi futballklubokat is a tesztelés támogatására kérte.

A főváros szerdán jelentette be, hogy saját forrásaiból megkezdi a budapesti tanárok tesztelését, ehhez járult most hozzá a szocialista párt szolidaritási alapjából.

Tüttő azt is mondta online sajtótájékoztatóján, hogy ma egy átlagos profi focista több mint hárommillió forintot keres, ez tizenötszöröse annak, amennyit egy átlagos magyar tanár keres. Itt az ideje annak, hogy most a magyar profi futballvilág mutassa ki szolidaritását a pedagógusok felé. Várjuk az adományokat! – idézte a politikust az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!