2021-ben elmarad a busójárás Mohácson

2020. november 5. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson, közölte Pávkovics Gábor polgármester az MTI-vel.

Pávkovics azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azután hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.

Busójárás Mohácson 2020. februárjában – Fotó: Sóki Tamás / MTI
Busójárás Mohácson 2020. februárjában – Fotó: Sóki Tamás / MTI

Úgy határozott, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen. Úgy ítélték meg, hogy a több tízezer résztvevőt vonzó programok komoly egészségügyi kockázatot jelentenének a látogatókra és város lakosaira is.

A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!