Müller: Valamennyi egészségügyi intézmény jelentősen leterhelt

2020. november 4. – 12:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnos szomorú rekordokat döntögetünk az elmúlt napok adatait elemezve” – mondta Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az elmúlt 24 órában újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és 90 ember halt meg tegnapról mára.

Az áldozatok között ismét van egy 28 éves férfi.

Müller hozzátette, a fertőzések gyors, exponenciális emelkedése miatt nagymértékben nő a kórházban ápoltak száma is, jelenleg 4871 koronavírusos beteg fekszik kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen. Egyre nagyobb megterhelést jelent az egészségügyi ellátórendszer számára a járvány, folytatta, „valamennyi egészségügyi intézményünk jelentősen igénybe vett, óriási, megfeszített munkát végeznek az ott dolgozók”.

Az országos tisztifőorvos szerint rendkívül fontosak a kormány kedden meghozott döntései, az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a kórházak működőképesek maradjanak.

Arról is beszélt, hogy a települések 80 százalékában van már regisztrált fertőzött, de a maradék 20 százalékban sem lehet kijelenteni, hogy ne lenne fertőzött. A szabályok mellett ajánlásokat is rendszeresen megfogalmaznak, ezeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán lehet elérni. Egy járványügyi szakember folyamatosan elemzi az adatokat, napról napra követik a járvány dinamikáját, és ez alapján hoznak szigorításokat, korlátozásokat.

Az elmúlt egy hétben másfélszeresére nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

– mondta Müller, és a fertőzöttek átlagos életkora is hétről hétre nő. Míg a második hullám elején a fiatalabb korosztály (20–29 éves) volt leginkább érintett, az elmúlt négy hétben az igazolt új esetek negyede a 40–49 éves korosztályba esik. A legritkábban az 1–2 éves korosztályban igazolták a fertőzést.

A 43. héten a fertőzöttek átlagéletkora 44 év volt, míg a 44. héten 45,7 évre nőtt.

Az országos átlaghoz (100 ezer főre 888) képest magasabb volt a fertőzöttek aránya az elmúlt egy hétben Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megyében. Békés, Somogy és Tolna megyében viszont alacsonyabb az előfordulási arány.

Müller arról is beszélt, hogy senki nem tudhatja, hogy miként reagál a fertőzésre, még ha fiatal és egészséges is. Épp ezért fontos szerinte, hogy mindenki betartsa a szabályokat. „Itt van az idő, mindenki vegye komolyan az intézkedéseket” – fogalmazott a tisztifőorvos.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ismertette a kedden hozott kormányzati szabályokat. Visszaállították a rendkívüli jogrendet, és Magyarország egész területén veszélyhelyzetet vezettek be.

„A szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi, kollégáim határozottan fognak fellépni” – ígérte Gál.

Azt is mondta, hogy a rendőrség már a hét elején fokozta az ellenőrzést, azóta sűrűbben és többet ellenőriznek. Az elmúlt 24 órában 72 esetben intézkedtek a rendőrök, mert kereskedelmi egységben vagy más zárt térben megszegte valaki a védelmi intézkedéseket. Egy XX. kerületi boltot három napra bezártak, miután az üzlet öt alkalmazottja nem megfelelően viselte a maszkot, nem takarták el az orrukat és a szájukat. Velük szemben helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, és Gál azt ígérte, hasonló esetben más is hasonló szankciókra számíthat.

Újságírói kérdéseket ma nem olvastak fel, de délután Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra kormányinfót tart, és ott lehet majd kérdezni.

Orbán Viktor kedd este jelentette be, hogy a kormány újabb szigorításokról döntött, amelyek részletei éjfélkor jelentek meg a Magyar Közlönyben. Szerdán éjféltől kijárási korlátozást vezetnek be éjfél és hajnal 5 között, rendkívüli jogrendet rendeltek el, járatsűrítést a tömegközlekedésben. Ez Budapestet és a megyei jogú városokat érinti, a járatok sűrítését reggel 7 és délelőtt 9, valamint délután 15 és este 19 óra között kell megoldaniuk. A parkolást ingyenessé teszik, távolságot kell tartani a moziban, színházban és a stadionokban: két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket sem foglalhatják el a nézők. A döntés értelmében nem tarthat nyitva olyan hely „amely rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújt”.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!